Igen, kedves Olvasó, szeretném meghívni egy kávéra és egy jó beszélgetésre! Minden ember élete regény – közhely, de van benne igazság –, ezért keresek olyan partnereket, akik a hétköznapok harcait vívják, és a sorsuk furcsa, szép vagy drámai.
Nem sokkal múlt dél. Nincs hideg, ragyog a nap, mosolyognak a fák, a bokrok, fényesnek tűnnek a fáradt téli levelek, szépek az emberek is, mert olyan ritka vendég a fény, hogy hatására kisimulnak az arcok és a lelkek ráncai. Csak a csinos, negyvenéves Ági, az aktuális kávépartnerem szomorú, de erőt vesz magán, és a rákosligeti park játszóterén, ahol randevút adtunk egymásnak, elővesz a táskájából egy termoszt, majd forró kávét tölt műanyag poharakba.
– Anyukám súgta odaföntről, hozzak magammal pakkot, mert ezzel is legyőzzük a vírust, elvégre miatta sétálgatunk itt, ahelyett, hogy egy kávézóban üldögélnénk – mondja komolyan. – Csakhogy anya messze van, mert olyan korán hagyott magamra, hogy még azt sem tudtam elmondani: őt is szeretem!
Feltétel nélküli rajongás
Nemcsak a hatvankét éves édesanyja halála és a járvány miatt tudhat maga mögött nagyon nehéz évet Ági, hanem azért is, mert a home office bezártságában egyfolytában a családi viszonyain tépelődött. Ezt elősegítette, hogy még a karantén előtt befogadta az édesapját, hogy ne egyedül tébláboljon a felesége halála után az üres otthonában, ráadásul az öccse is bekéredzkedett Ágiék házába, mert nem készült el határidőre az új lakása. A váratlanul öt főre duzzadt családot nagyon élvezte a férje és a tizenöt éves fia – maratoni sakkbajnokságokat rendeztek a nagypapával és Ági öccsével –, ő viszont lázadozott a háztartási teendők ellen, és a maga temperamentumos módján veszekedett is a négy „fiúval”. Emiatt egyszer megmérgesedett az édesapja, és rádörrent a lányára:
