A Nők Lapja 2021/8. heti jegyzete.

Franciaországban ez év elejétől törvény védi a vidéki élet zajait és illatait, a kakas kukorékolását ugyanúgy, mint a lótrágya szagát, mondván: ezek a nemzeti örökség részei. Ha városiként valaki vidékre költözik, mostantól egy szava sem lehet, ha zavarja a hajnali kutyaugatás vagy az, hogy a szomszédja disznót tart, mert a francia jog az állatok pártján van.
Az új törvényt egyébként egy Maurice nevű híres francia kakas ügye kapcsán alkották meg, „akit” a szomszédok feljelentettek csendháborításért. A francia kormány vidékfejlesztési minisztere is nyilatkozott, s véleménye szerint „a vidéki élet bizonyos kellemetlenségek elfogadásával jár”.
Öt éve költöztem a budapesti agglomerációba, úgyhogy e hírt olvasva tele vagyok kérdésekkel. Nemzeti örökségnek számít-e például a flexelés és a fűnyírás? Ezt sürgősen tisztázni kéne, mert ha jól tudom, faluról is egyre többen a városi hipermarketbe járnak sonkáért és tojásért, úgyhogy a vidéki életnek nem a kakasszó meg a disznóröfögés adja ma már meg az alaphangját, hanem a flex és a fűnyíró.
Vagy itt a másik kérdés, amelyben sürgős jogi iránymutatásra lenne szükség: ha valaki városi módra akar kutyát sétáltatni egy olyan utcában, ahol mindenki más falusi módra, az udvarban tartja a kutyáit, s ezért az utca összes ebe ugatni kezdi a sétáltatott kutyát, mintha megveszett volna, az minek számít? Van-e joga a sétához egy kutyának, vagy jobb, ha hozzászokik a gondolathoz, hogy a kutyaséta nem része a vidéki örökségnek? Vagy az ugatást mindig védi a törvény, úgyhogy minden eb akkor és addig ugat, amikor és amíg kedve tartja? A gazdája pedig csak széttárja a kezét, mondván, neki semmi köze hozzá, mikor és miért ugat a kutyája?
A társadalomtudósok számára régen ismert tény, hogy lakóhelyünk megválasztásakor leginkább az motivál minket, hogy hozzánk hasonlóak legyenek a szomszédaink. Ott érezzük jól magunkat, ahol a szomszéd nagyjából olyan, mint mi: hasonló az anyagi helyzete, a társadalmi pozíciója és így tovább, mert akkor érezzük magunkat a legjobban, ha hozzánk hasonlókkal vagyunk körülvéve. Tényleg nem érdemes vidékre költöznie annak, aki nem bírja a kutyaugatást meg a hajnali madárcsicsergést, mert olyat is ismerek. De ha a megrögzött városi vidékre költözik, azt csak úgy érdemes, hogy visz magával egy csomó hasonszőrűt, mert mindenütt a többségben lévők hozzák meg az együttélés szabályait.

Ez a cikk mindenki számára olvasható, ugyanakkor a nőklapja.hu több tartalma csak előfizetéssel érhető el. Ha regisztrálsz, öt cikket elolvashatsz fizetés nélkül. Ha tetszett az írásunk, regisztrálj, hogy az előfizetői tartalmainkhoz is hozzáférj.