„Létünk törvénye: önmagunk legyőzése. Enélkül a tökéletesség legmagasabb fokát nem lehet elérni” – szögezte le Mahátma Gandhi. S bár a fogyasztói társadalom éppen ennek a fordítottjáról szól, aki kicsit is figyel a testi-lelki egyensúlyára, érzi: a mértéktelen fogyasztást időnként fel kell váltani a „mértéktelen” megvonással. Ezt nevezzük böjtnek. Vajon milyen hatással van ez az önmegtartóztatás a lelki életünkre?
Atörténelem során soha nem volt még az élet ennyire a fogyasztásra, a folyamatos élelmiszer-ellátásra berendezkedve, mint ma. Ezért a modern ember azt hiszi, a böjt valami végletes, a normálistól elrugaszkodott dolog. Holott valaha a mindennapok részének számított. A világ leghosszabb életű népeinél, például a hunzáknál a Karakorum-hegységben ma is megfigyelhető, hogy addig esznek, amíg a készlet el nem fogy, és magától értetődőnek veszik, hogy utána evés nélkül is vidáman dolgoznak tovább. A különböző természeti népek és vallások az élelem időnkénti megvonását a termékenyebb gondolkodás, a lelki béke, az egészség fontos feltételének tekintik. Szinte minden vallásalapító böjtölt, hogy felkészüljön a küldetésére. Mózes negyven napig éhezett a sivatagban, mielőtt átvette volna a kőtáblákat, Jézus hasonlóan negyven nap és negyven éjjel nem vett magához ételt, és Mohamed is felment a Híra hegyére elmélkedni és böjtölni, mielőtt Allah neki ajándékozta a Koránt. A böjt parancsa a monoteista vallásokban azóta is jelen van. De valójában mi az értelme?
