Mielőtt elkezdtem írni ezt a jegyzetet, még ránéztem az Instagramra. Képek, képek és képek. Látom az ismerőseimet jógázni, a kutyájukat sétáltatni vagy munkába indulni. Elképesztően sok fotó vesz minket körül a mában, vágyjuk is az általuk kapott információkat, hogy lássuk, merre jár, mint csinál, aki nincs velünk. Vágyjuk, majd egy perc alatt elfelejtjük. Többnyire a szépségre megyünk, valami megragadót szeretnénk látni, nézzen ki jól a fotón ember-étel-táj. De hordoznak-e bármi értéket ezek a fotók, leülünk-e tíz, húsz év múlva, és visszanézzük-e majd őket? Vissza tudjuk egyáltalán nézni azt a mennyiséget, amely nap mint nap gyűlik a telefonunkon?
Vannak, akik sikeres üzletet csináltak a családi fotók feletti nosztalgiázásból, méghozzá – a trenddel szemben – a balul sikerült képek nézegetéséből. Az Awkward Family Photos alapítói tíz éve gyűjtik azokat a képeket, amelyeket ma azonnal törölnénk a digitális technológiának köszönhetően, de ezt húsz, harminc, negyven éve még nem tudtuk megtenni. Úgyhogy a béna fotók, az esendő pillanatok maradtak, és most elő is kerültek a fiókok mélyéről. Például az, ahol a szülinapos kisfiú ragtapasszal a fején, véres pólóban, fancsali arccal ül a tortája felett, mert a barátja nem sokkal korábban a buli hevében véletlenül fejbe verte a minigolfütővel. Vagy az, ahol a család négy tagja az anyuka által varrt ugyanolyan bohócjelmezben áll, amely viszont annyira nem tetszett a gyerekeknek, hogy mindketten sírva fakadtak, az apuka pedig némi alkohollal próbált túlélni. Kedvencem, amelyiken a kisállatsimogatóban az egyik tesó cukin szorongat egy kecskebébit, míg a háttérben a nővérét épp a falhoz szorítják a kecskék és őzikék. (A szülők a kedves jelenetre koncentrálva fotóztak, a háttéreseményekre csak később figyeltek fel.)
Ezeket a viccesen kínos családi fotókat maguk a képeken szereplők küldik el a honlapot üzemeltető csapatnak, akik könyveket, naptárokat adnak ki, kiállításokat szerveznek belőlük, az Instagramon közel egymillióan követik őket. A beküldők – köztük magyarok is – pedig bátran vállalják a ciki jeleneteket. Vállalják, hogy emberiek, tudnak nevetni magukon (meg persze másokon is), és elnéző kedvességgel kérdezik a fotót készítő szüleiket, nagyszüleiket: miért kellett vajon pont akkor, pont így kattintani? Tény, hogy több történet és valóság rejlik ezekben a fotókban, mint sok mai, a lemenő nap fényénél beállított egyenképben.

Ez a cikk mindenki számára olvasható, ugyanakkor a nőklapja.hu több tartalma csak előfizetéssel érhető el. Ha regisztrálsz, öt cikket elolvashatsz fizetés nélkül. Ha tetszett az írásunk, regisztrálj, hogy az előfizetői tartalmainkhoz is hozzáférj.