Ma már – főként az amerikai bestsellerekben – nem tabu az időskori szerelem. De az, amit a fiatalok könnyedén elfogadnak a regényekben vagy a filmvásznon, sokszor vihart kavar a mindennapi életükben.

Bár az önálló életet élő, felnőtt gyerekek sokszor maguk biztatják egyedülálló édesanyjukat vagy apjukat, hogy keressen új társat magának, a konkrét kapcsolatok ellen gyakran kétségbeesetten tiltakoznak. Féltésből? Féltékenységből? Vagy azért aggódnak, hogy a „mindig ráérős” nagyszülők idejéből nem futja majd az unokák pesztrálására? Az okok sokfélék és összetettek lehetnek, pedig bizonyos kor felett az új kapcsolat felépítése önmagában sem könnyű feladat, még családi támogatással sem.

Változó szerkezet 

Életkor szempontjából ez ugyanis inkább már a „megtartás”, és nem a keresés időszaka – hangsúlyozza Geist Klára pszichológus, családterapeuta. – Ilyenkorra bizony a legtöbb egyedülálló már elveszítheti párkeresési rutinját, nem is mindig világos, kit szeretnének maguk mellett tudni. Talán még túl sincsenek a válás vagy gyász okozta veszteségen, a gyerekek önállósodása, párra találása, otthonról való elköltözése pedig tovább növelheti a magányérzetüket. Bár a szerelemhez megvan a képességük a középkorú vagy idősebb embereknek éppen úgy, mint a fiataloknak, a szerelemhez szükséges nyitottság esetükben már lényegesen kisebb. Ennek egyik fő oka, hogy évszázadokon át a társadalmi elvárások is azt parancsolták nekik, különösképpen a nőknek, hogy bizonyos koron túl le kell mondaniuk a vágyaikról, és el kell fogadniuk, hogy halálukig másokat szolgáljanak. Ha nem ezt tették, megvetette őket közvetlen és tágabb környezetük egyaránt, még az is előfordult, hogy „bolondnak”, „elmeháborodottnak” titulálták őket az örökségüket féltő leszármazottak – kitűnő irodalmi példák sora szól hasonló helyzetekről. Tény az is: ma már a vágyakkal teli idősebbekről is egyre gyakrabban olvashatunk a bestseller irodalomban – úgy tartja a fáma, hogy üzletágak egész sora épült az életet élvezni tudó és akaró szenior nemzedékekre –, de kétségtelen, hogy nem minden „gyerek” fogadja szívesen anya vagy apa új kapcsolatát, és „betolakodónak” ítélik azt, aki belép a családi körbe. Lehet ebben aggodalom is, féltés, nehogy csalódás legyen az új kapcsolat vége, de megbújhat benne a nehezen leváló fiatalok vagy a gyermek-szülő reláció egyéb problémája is.