Igazán kalandos életút az övé. Dolgozott színészként, asztalosként, diplomataként, rendezőként, vezetett rádióműsort, a hangját adta rajzfilmfiguráknak, irányított vállalatot, és vállalt politikai szerepet. Mára visszatért igazi nagy szerelméhez, a színházhoz. A hetvenhét éves művésszel Szegő András beszélgetett.
– Nem tudom, ismered-e a történetet, hogy amikor a nagy zongoraművész, Paderewski Lengyelország elnöke lett, a francia elnök így fakadt ki: micsoda bukás!
– Nem, nem ismertem, de remek sztori!
– Olyan nagyon azért ne nevess, Andriska, mert hasonló blama veled is megesett: szeretett, népszerű színészből fontos diplomata lettél. Ráadásul két alkalommal is! Erre nehéz mentséget találni.
– Ha azt mondom, aztán mindkét alkalommal visszatértem a színpadra, és most vén fejjel is még a Vígszínházban játszom, ráadásul négy pazar szerepben, az enyhítő körülménynek számít?
– Ha komolyan megígéred, hogy többé nem leszel fődiplomata vagy tengerészeti miniszter, akkor igen. Egyébként hogyan tekintesz vissza életednek ezekre a kurflijaira?
– Én ilyen kurflis természet vagyok. Fiatal korom óta meglehetős rendszerességgel mániákusan hívom ki a sorsot hol magam ellen, hol magam mellett. A múltkoriban számoltam össze, hogy az elmúlt három évtizedben huszonnyolc alkalommal költöztem. Városok, országok, földrészek között összevissza. Igen, én amolyan jövőmenő pali vagyok, és folyton keresem közben a kalandokat. Azt ne kérdezd, ezt így gondoltam-e ki magamnak, vagy így alakult az életem. Erre nem tudnék megbízható választ adni.
