Brüsszel ezer arca kicsit más szemszögből. A Nők Lapja 2021/10. számának riportja.

Külvárosi garázsokban fogva tartott tizenéves magyar lányok, az emberkereskedelem prostitúcióra kényszerített áldozatai, csúcstalálkozók, sztárdiplomaták, politikusok és az őket kiszolgáló magyar személyzet. Leheletvékony laptopok, mindig elfoglalt eurokraták, cselédek és szerencsevadászok. Brüsszel a város, ahol Európa jövőjéről és eurómilliárdokról döntenek. Brüsszel a főváros, ami tele van városi rókákkal.

Sétálok az Európai Unió intézményeinek épületei közt, sötét, ködös az idő, pedig délelőtt van. Henivel találkozom, akivel a brüsszeli Magyar Ház egyik rendezvényén ismerkedtünk meg. Persze nem Heninek hívják, de a férje magas beosztása miatt külön kérvényeznie kellene, hogy megírhassam a történetét, ráadásul a férje amúgy is óvatos. Megegyeztünk az álnévben. Míg rá várakozom, a kapucnim a fejemre húzom, szorosabbra kötöm a sálam, és veszek két kávét elvitelre. Kilenc eurót fizetek (3500 forint körül), és jelzik, menjek már, ha nem kérek mást, mert túl sokan vagyunk odabent.

Mégis mi bajod?

Amint a sarokra érek a két kávéval, az utca végén észreveszem Henit, integetve szalad felém. A Leopold parkban sétálunk, csupa jól öltözött ember, öltönyös eurokraták, dizájnerruhás kutyasétáltatók, rövidnadrágos futók, tajcsit gyakoroló idősek.

– A nagylányom iskolabusszal ment iskolába, a kisebbiket most adtam be az oviba. Nyolc éve költöztünk ki, és én azóta a helyemet keresem – mondja Heni. – Az elején nagyon nehéz volt, a férjem kora hajnalban kelt, késő este érkezett haza. Ott ültem a félig üres lakásban egy csecsemővel egész nap egyedül. Senkit sem ismertem. Valahogy túléltük, berendeztem a lakást, elkezdtem franciául tanulni, de nagyon magányosnak éreztem magam. Korábban Budapesten izgalmas munkám volt, a terhesség végéig dolgoztam, a családommal és a barátaimmal gyakran összejártunk. Amikor viszont Brüsszelből hazatelefonáltam, és beszámoltam nekik arról, mennyire egyedül vagyok, éreztem a hangjukban az értetlenkedést. De hát egy csomó pénzetek van, bármit megengedhettek magatoknak, neked mégis mi bajod? – kérdezték.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Ízelítő a cikk tartalmából
Kint élő nők mesélnek arról, milyen az élet.
Milyen a személyzet világa odakint?
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .