Édesapja háziorvosi praxisát 1957-ben vette át. Akkor harmincnégy éves volt, most két év híján százesztendős. Rendel és gyógyít, de olyan szellemi frissességben és bölcsen, hogy ha nem lenne kivételesen jó háziorvosom, átkérném magam hozzá. Nemrég azzal került be a hírekbe, hogy a Covid–19 elleni vakcinát a Semmelweis Egyetem rektora személyesen adta be neki.
A rendelő és a praxis százegy éves, a diploma hetvenegy esztendős, az orvos a kilencvennyolcadikban jár. Dr. Körmendi István a főváros I. kerületében rendel, meggyőződésem, hogy betegei a legjobb kézben vannak nála. Az édesapja is itt Budán, a Mészáros utcában kezdte a gyógyítást, de néhány házzal odébb. Ebbe a lakásba, ahol most beszélgetünk, 1929-ben költöztek. Innen járt iskolába, itt döntötte el, hogy orvos lesz, itt élt később a feleségével és a lányával.
– Apám még régi típusú háziorvos volt, csecsemőtől a dédnagymamáig mindenkit gyógyított – meséli. – És szinte mindenhez kellett értenie. Őrzöm a szülészeti, fül-orr-gégészeti, fogászati eszközeit. Az év háromszázhatvanöt napján huszonnégy órában rendelkezésre állt. Ha nyáron két hétre elutaztunk, meg kellett egyeznie egy kollégával, hogy addig az lássa el a betegeit. Akkor a kapukat este tízkor bezárták, a később érkezőknek tíz fillért kellett fizetniük a házmesternek. Egy este tíz előtt öt perccel érkezett egy ember, hogy a felesége három napja lázas, nem mernek még egy éjszakát így vállalni. Apám indult, én elkísértem. A harmincas évek végén lehetett. A Táltos utcába, egy alagsori lakásba mentünk. Petróleumlámpa pislákolt, megéreztem azt a jellegzetes szegényszagot, doh és paprikás krumpli keverékét. Apám megvizsgálta az asszonyt, szerencsére nem tüdőgyulladása volt, csak hurutja. Megírta a receptet, közben odasúgta nekem: de miből fogják kiváltani? Odatett ötven fillért a recept mellé. Hát, ilyen dolgok is megestek. Antibiotikum nem volt, vérnyomáscsökkentők sem, a közeli patika kirakatában állt egy nagy uborkásüveg, tele piócával. Azokat tették a testre, hogy a vér kiszívásával csökkentsék az erekben a nyomást. Egyszer apám is magas lázzal ért haza, influenzajárvány volt, harminc betegnél járt aznap. Teát kért anyámtól, priznicet, és a gyógyítás abból állt, hogy támogassák a szívét, amíg elmúlik a gyulladás. Hősi korszak volt ez.
