Polgár Judit, a világ legjobb női sakkjátékosa fáradhatatlan: Világsakkfesztivált szervez, bevezette a képességfejlesztő sakkot az iskolai oktatásba, a női egyenjogúságért küzd az ENSZ jószolgálati követeként, tanít, tanul, nevel, nemcsak a játékra, az életre is. Célja, hogy a sakk ne csak a zsenik játéka legyen, hanem olyan alap, amelyre mindannyian építhetünk.
– A járványhelyzetnek és az októberben bemutatott, Vezércsel című sorozatnak is köszönhetően újra előtérbe került a sakk, rengetegen kezdtek érdeklődni iránta. Egyes budapesti értelmiségi körökben pedig már évek óta kézről kézre adják a sakktanár számát a szülők. Vajon hosszú távon is fennmarad az érdeklődés?
– Az online térben már egy évtizede erősen jelen van a sakk, így a hirtelen megnövekedett érdeklődést stabil oszlopokon álló kínálat fogadta. A világbajnok, Magnus Carlsen indított egy online versenysorozatot, amit bárki követhetett. Szerintem a Vezércsel hatása nem múlik el, sőt, bízom benne, hogy sok családban előveszik a sakktáblát itthon is, hiszen Magyarországon ez a sport sokakban nosztalgikus érzéseket kelt.
– Ahogy a mi családunkban! A mai napig megvan a nagyapám, sőt a dédapám gyönyörű, már kissé hibás készlete is. Korábban amatőr klubok sokasága működött az országban, most hol fejlődhetnek a felnőttek?
– Az a jó ebben, hogy bárki létrehozhat sakk-klubot, mondjuk az utcájában vagy a lépcsőházban, de akár a külföldön élő barátaival is. Sokan ragaszkodnak a régi formulához, a személyes impulzusokhoz, én viszont abban hiszek, hogy a legjobban – itt is, mint sok más területen – a hibrid megoldás működik: egyrészt a számítógépen keresztül, másrészt élőben. Igaz, ez legalább kétszer annyi munkát jelent a szervezőnek, ráadásul az online más gondolkodást és aktivitást kíván. Cserébe nem kell termet bérelni, készleteket venni, órákat tárolni, egyszóval az online sokkal gazdaságosabb. Úgy érzem, itthon még mindig él egyfajta ellenérzés az internettel szemben, pedig szerintem sokkal több a jó benne, mint a rossz, csak tudni kell használni. Én is jobban szeretek személyesen találkozni a testvéreimmel, és a videóhívás sosem fogja pótolni az ölelést. De ha már messze élnek – Zsófi Izraelben, Zsuzsi pedig Saint Louisban –, így legalább részesei tudunk lenni egymás életének, van, hogy együtt főzünk, vagy épp jókat nevetünk.
– A sakk a Vezércsel előtt is számos filmalkotásban szerepelt, mint az Oroszországból szeretettel című Bond-filmben, a Harry Potterben, vagy a Gyalogáldozatban, ami Bobby Fischer életét dolgozta fel. Ön milyen sakkfilmet rendezne? Hogyan mutatná meg a játék, sport, művészet izgalmasságát, sokszínűségét?
– A helyzeteket, a sakkállásokat és a környezetet mindenképpen precízen, autentikusan adnám vissza, és a mentális felkészülésre koncentrálnék. Megmutatnám, miért sport a sakk, milyen feszültségek zajlanak egy-egy nyugodtnak látszó játszma mögött, hogyan ugrándozik a vérnyomás, és miért fogynak a játékosok két-három kilót egy ötórás mérkőzés alatt. Hogy mennyire fontos az egyensúly. Nekem is mindig az volt a leglényegesebb, hogy aggodalmak nélkül üljek le az ellenféllel. A pszichológia óriási fegyver. Van, aki annyira fókuszált, hogy nem lehet kibillenteni, és van, akiben egy kritikusi véleménnyel el lehet ültetni a kétség magjait.
