Egyszer volt, hol nem volt… akár így is kezdhetném az első miniszoknyákról szóló mini megemlékezést. Hiszen már az „őskorban”, több mint fél évszázada történt, hogy az angol Mary Quant, az 1960-as évek fiatal tervezője ollót ragadott, és merész vágással megkurtította az aktuális szoknyák hosszát. Bár a legenda szerint a divatnagyhatalom franciáknak már korábban eszükbe jutott a mini, a világhír mégis Mary Quantot emelte be a halhatatlanságba: a miniszoknyának 1979-től kezdve világnapja is van, éppen mostanában, március 24-én ünnepeljük, szeretettel felidézve az ikonikus ruhadarabot.
Pedig megszületésekor nem mindenki lelkesedett érte: Coco Chanel egyszerűen „borzalmasnak” nevezte, másokat „erkölcstelensége” háborított fel. A miniszoknya ugyanis több volt szimpla ruhadarabnál, jelképes módon egyet jelentett a lázadással, amely Nyugaton az 1968-as diákmegmozdulásokba torkollott. A fiataloknak a Rolling Stones és a Beatles muzsikált, az ötvenes évek nőies modelljei helyébe jött és győzött a csontsovány Twiggy, és az anyák, nagyanyák dauerolt frizurakölteményei után Vidal Sassoon vágta rövidre a fürtöket. A legforradalmibb, szülőket sokkoló változások ráadásul a szex terén történtek: 1960-ban dobták piacra az első fogamzásgátló tablettát, és ez valóban felszabadítóan hatott az új nemzedékekre.
Így történt ez Magyarországon is. A mini nálunk is győzött, bár maga Kádár János, az állampárt első embere kellett hozzá, hogy 1967-ben kimondassék: „A párt, az ifjúsági szövetség nem divattervező cég, és nem is kell ilyesmivel foglalkoznia.” A mini keltette viharok így sem ültek el egyhamar, egykori alma materemben például sokáig vizslató szemek méregették a kötelező iskolai köpeny alá rejtett rövid szoknyákat. Zalatnay Cini minijeiről a korszak legnépszerűbb tinédzserlapja, az Ifjúsági Magazin tudósított hatalmas lelkesedéssel, és óriási port vert fel, amikor kiderült: az 1968-as legendás táncdalfesztiválra maga Rotschild Klára, a magyar divat koronázatlan királynője tervezett minit Mary Zsuzsinak.
Egyszer persze minden véget ér, így van ez, különösen a módiban. Pár év sem telt el, jött a maxi, a falatnyi szoknyák a szekrények mélyén várták az enyészetet, viseletüket azóta hál’ istennek csak az önismeret és a jó ízlés szabályozza. A sors nagy iróniája, hogy a klasszikus darabokat ma már múzeumokban lehet megnézni – holott első viselőik éppen felmenőik és az ósdivá vált formák ellen tiltakoztak.
Ez a cikk mindenki számára olvasható, ugyanakkor a nőklapja.hu több tartalma csak előfizetéssel érhető el. Ha regisztrálsz, öt cikket elolvashatsz fizetés nélkül. Ha tetszett az írásunk, regisztrálj, hogy az előfizetői tartalmainkhoz is hozzáférj.
