A nők gyakran panaszkodnak az online párkeresés világára, ahol a férfiak csak szexet akarnak, megbízhatatlanok, nem jelentkeznek. De milyen randialkalmazást fejlesztene egy nő? A kérdés nem költői, és a hatéves múltra visszatekintő Bumble rendkívüli sikere azt mutatja, mégiscsak egy nő tudja a legjobban, mire vágyik a többi nő.

Az olyan modern találmányok, mint a villámrandevú, a társkereső oldalak, illetve alkalmazások azon az egyszerű elven működnek, hogy összehozzák azokat az embereket, akiknek pozitív az első benyomásuk a másikról. Utána már rajtuk áll felveszik-e a kapcsolatot egymással, és az évezredes hagyományokat követve jellemzően az az elvárás, hogy a férfi tegye meg az első lépést. És a férfi – hogy ne tűnjön túl lelkesnek – általában vár néhány napot. A feminista társkeresőként hírnevet szerző Bumble azonban másképp működik: miután a férfi és a nő is jobbra húzzák egymást, vagyis kiderül, hogy megvan a kölcsönös szimpátia, csak a nő kezdeményezhet, ő írhat rá először a másikra. Elsőre talán furcsa ez a felállás, de a százmilliónál több felhasználó és a cég kirobbanó tőzsdei sikere azt bizonyítja, hogy Whitney Wolfe Herd érti a dolgát.