Bátorság! – mondjuk a vizsgára induló tinédzsernek, az első randevúra készülő barátnőnek. De meddig tart a bátorság, és honnantól beszélünk vakmerőségről? Túlságosan merész vagy csak magabiztos az, aki hatvan felett új vállalkozásba fog, kockázatos pénzügyi manővereket hajt végre, vagy épp valamelyik extrém sportban feszegeti a határait?
Dilemmába kerülünk már csak a napi híreket böngészve is. Amikor hegymászókról olvasunk, önkéntelenül is megsüvegeljük a kitartásukat, a teljesítményüket, hogy a legmostohább körülmények között is nekimennek a hegynek. Majd eltelik pár nap, és már csóváljuk a fejünket, amikor ugyanazok a hegymászók bajba kerülnek, és a mentőalakulat tagjai – akár az életük kockáztatásával is – kénytelenek a segítségükre sietni.
Más a helyzet, amikor valaki nem pusztán a maga dicsőségére, hanem a köz javára, egy eszméért tesz erkölcsi bátorságról tanúbizonyságot, mint például Alekszej Navalnij. A 44 éves orosz ellenzéki politikus tavaly augusztusban lett rosszul egy Moszkvába tartó repülőgépen, öntudatlan állapotban vitték az omszki kórházba. Két nappal később átszállították Berlinbe, ottani orvosok megerősítették, hogy novicsok nevű idegméreggel mérgezték meg. Huszonnégy napot töltött intenzív osztályon, és szeptemberben már úgy nyilatkozott, hogy amint felépül, visszatér Oroszországba, majd hozzátette: „Most az a dolgom, hogy az a fickó legyek, aki nem fél. És nem is félek!” Valóban visszatért, és a karantén letelte után a pokrovi börtönbe került, ott tölti le két és fél éves büntetését. Számos nagyvárosban szimpátiatüntetéseket tartottak Navalnij szabadon bocsátását követelve, vagyis a bátorságával másokat is cselekvésre késztetett. Alekszej Navalnij az egész világ szemében hős. De vajon cserélne vele bárki? Vagy a feleségével?
