Két kultúrában nőttek fel, veszélyes terepen dolgoznak, és céljuk, hogy hatékonyan tudjanak segíteni embertársaiknak. Al Ghaoui Hesnát Szegő András kérdezte a húgáról.

Ha két ilyen bájos nővér összejön, miről folyik a szó? Arról, hogy hallottál egy új töltött paprika receptet, milyen új cipőt láttál a szomszéd boltban, vagy inkább arról, miért bombáztatta szét egy diktátor azt a várost a Közel-Keleten?

Ha a kérdésed arra utal, szoktunk-e politizálni egymás között, persze, szoktunk. Nyilván mi is ugyanúgy beszélgetünk gyereknevelésről vagy főzésről, mint bárki más, de a világban és a Magyarországon is zajló folyamatokat elemezve sokszor szóba kerül, mit lehetne tenni, hogy igazságosabb rendszerben éljünk, ahol minél kevesebben szorulnak a perifériára. Persze nem feltétlenül értünk mindig egyet, de a véleményünk különbözősége soha nem hat ki az egymáshoz fűződő viszonyunkra. Nagyon összetartó család vagyunk, és magyar viszonylatban elég népes is – az összejöveteleken néha akár húszan is vagyunk, sőt előfordul, hogy közösen megyünk nyaralni is. A munkánk során elég extrém helyekre is eljutottunk a világban, Naima a Nemzetközi Vöröskereszttel, én pedig külpolitikai újságíróként, és rengeteg nélkülözést, kiszolgáltatottságot láttunk. Amikor az ember több szemszögből nézi a világ történéseit, sokkal jobban megérti az összefüggéseket, és átlátja, hogy a politikai szlogenek mögött sokszor olyan nagypolitikai vagy gazdasági érdekek húzódnak, amik tudomást sem vesznek arról, hogy miattuk emberek milliói válnak földönfutóvá, veszítik el mindenüket. Az ezzel kapcsolatos tehetetlenség érzése nekem egészen traumatizáló tud lenni.

Ti egyébként is ennyire szenvedélyesek vagytok?

A szüleink a munkájukat hivatásnak megélő, szociálisan nagyon érzékeny orvosok. Ezt láttuk, ezt tapasztaltunk otthon, és ebben éltük egész gyermekkorunkat. A segítést mindig is értéknek és célnak tekintettük.

Akkor ti miért nem lettetek orvosok?