A kék melleken túl. Ahogy a cím is utal rá, Bede Zsuzsanna szexuálpszichológus és Standovár Júlia fotóművész frissen megjelent könyvükben mindannyiunkat érintő tabutémákat boncolgat. Szó esik mindenről, „amit tudni akartál a szexről, de soha nem merted megkérdezni”. A dolog külön pikantériája, hogy anya és felnőtt lánya osztja meg egymással a tapasztalatait, méghozzá több ezer kilométer távolságból. Zsuzsa Budapesten, Julcsi New Yorkban ül a számítógép előtt. Én valahol félúton kapcsolódom be a dialógusba.

Zsuzsa, meglepő módon azt írod: „Többet tudok a pácienseimről, mint a gyerekeimről.”

Bede Zsuzsanna: Így van. Amikor fiatal páciensem arról beszél, hogy az édesanyja a legjobb barátnője, az anyai szívem irigykedik, de a pszichológusi énem szomorú. Hagyni kell felnőni a lányainkat, fiainkat! Tudom, hogy örök dilemma, mikor mennyit adagoljunk a sok információból, mikor lépünk be gyerekeink intim szférájába, ahogy az is, hogyan kímélhetnénk meg őket a fájdalmaktól, csalódásoktól. Sehogy! De nem is szabad. Julcsi lányom – ő a középső gyermekem – kicsi kora óta zárkózott kislány volt, gondoltam, ha már óvodásként ilyen nehéz vele, mi lesz majd, ha kamaszodik. Ehhez képest egyre megközelíthetőbb lett. Ő volt az, aki tiniként már a kapcsolat első napján bejelentette, ha összejött valakivel, illetve tájékoztatott arról, hol tart a szexben…

Standovár Júlia (kuncog): Tájékoztattalak például arról is, hogy lefeküdtem G-vel. Akkor veszítettem el a szüzességemet. És te hidegvérrel mit válaszoltál? „Oké.” Azzal el volt intézve. Pedig, azt hiszem, akkor szívesen beszélgettem volna veled többet erről, de pont a tőled örökölt szemérmességem miatt én is csak annyit mondtam: „Akkor oké.” Nem kérdezted meg, milyen volt, védekeztünk-e, esetleg hogy érzem magam. De én tudtam, nem érdektelenség rejlik emögött, hanem bizalom és a magánéletem tisztelete. Hiszen én sem kérdeztem semmit, és te kéretlenül soha nem avatkoztál az életünkbe.