Pásztor Anna vonakodva vállalta el ezt az interjút, mert nem szeretett volna a magánéletéről beszélni, és kételkedett, az olvasók vajon beérik-e minden mással. Bár nem ismerem jól, azt valahogy éreztem, vele a minden más lesz igazán érdekes. Íme, a bizonyíték.
Az Anna and the Barbies egyik legismertebb slágerében, a Márti dalában van egy visszatérő sor, ami úgy szól, hogy „kezdjetek el élni”. Volt olyan pillanat az életedben, amikor azt érezted, „na, most kezdtem el élni”?
Időről időre vannak ilyen pillanatok, amikor egy lépcsőfokkal feljebb lépek, de persze mindig viszonyítás kérdése, mihez képest. Hála a jó égnek, nem érzem azt, hogy jelentősebb megtorpanások lettek volna az életemben. Van egy Kispál és a Borz szám, aminek az a visszatérő eleme, hogy jó, hogy vége a hatvanas éveknek, és nem jön el újra. Úgy érzem, legalábbis az eddigi életemben, hogy minden életszakaszom jó volt, mindegyiknek vége, és jó, hogy többet nem jönnek el. Mert ami most van, az mindig egy kicsit jobb, mint ami volt, vagy legalábbis más, és már ettől jobb.
Ami most van, az mindenki számára nagyon sok kihívást és bizonytalanságot adó időszak. Azt biztosan könnyű lenne taglalni, mit vett el tőled az elmúlt több mint egy év, de válasszuk a nehezebb utat: mit adott neked a járvány?
Nehéz elvonatkoztatnom attól, hogy rajtam – mint minden jó dalszerzőn – átfolyik a világ. Akik színpadon vannak, a világ minden rezdülését és fájdalmát szinte kötelezően érzik magukon, hiszen azért vannak a színpadon, hogy közvetítsenek: égi üzeneteket a földieknek, és földi üzeneteket az égieknek. Üvöltve érzem azt, ami a világgal történik. Ezt a mérhetetlen fájdalmat, félelmet és kilátástalanságot. Ennek ellenére mégis azt mondhatom, szinte hihetetlen, mennyi kincset is kaptam ettől az egésztől. A félelem, a rettegés mélységei mind-mind színek, nagyon hálás színek. Az összetartozás, a B, C, D tervek kidolgozása pedig mind új dolog. Amikor kifelé vezető tervek már nincsenek, nem marad más, mint a befelé vezető út a lelkemhez, a bensőmhöz, ami egészen briliáns, hihetetlen univerzum. Az elmúlt több mint egy év elvette a szakmámat, de közben elképesztő lehetőségeket kaptam. A Dancing with the Starsszal és a rengeteg tánccal visszajött az életemnek egy teljesen lezártnak hitt része. Visszakaptam huszonéves korom nagy álmát, ami nemcsak arra a fél évre szólt, amíg tartott a műsor, hanem most is táncolok, heti öt alkalommal, háromszor latin, kétszer kortárs táncot. Durvábban fejlődöm, és jobb kilátásaim vannak, mint húszévesen.
Az utóbbi egy évben teljesen más stílusú zenékkel találkoztam. Most, hogy nyugi van, és nem játszunk, az akusztikusabb, finomabb hangvétel felé fordultam. Összekerültem egy jazz-zongoristával, ami egy rockénekesnőnek viszonylag ritkán jön be az életébe, és most hetente egyszer közösen zenélünk. Ebben az időszakban mindenki ráér és nyitott. Szabadesésben van a világ, és hogy ennek mi lesz a vége, senki sem tudja. Az útkeresés mindenkit másfelé visz. Látom, hogy mint a bibliai jelenetben a Vörös-tengert, úgy választja ketté a járványhelyzet az emberiséget, és nagyon másfelé indulnak el embertömegek. Az egyik kifelé, a másik befelé fordul, úgyhogy izgalmas időket élünk. Persze közben rettentő idegesítő tud lenni a rengeteg ostobaság, amely körülvesz minket.
Talán jobban idevág a kérdés, mint elsőre gondolnánk, de szerinted mit jelent a rock and roll 2021-ben?
Épeszűnek és embernek maradni. Minden létező forrásból ömlik ránk a félelem, nyomor, fenyegetettség, düh, harag, tehetetlenség. Ezek között az ingerek között épeszűnek maradni igazi rock and roll. Eddig a szabályok áthágását hívtuk rock and rollnak. A másfajta életszemlélet, a szabadság, szabadosság, vidámság, töltődés, boldogságkeresés, ez mind volt a rock and roll. Most ezek az igények kissé csökkentek. Úgy információt begyűjteni, úgy értesülni dolgokról, hogy az ne károsítson téged, és még tudj adni az embereknek abból, amit behúztál, na, az rock and roll.
