Nemrégiben egy este, a nagy világjárvány közepén, Erzsi mama kilencvenéves lett. És mivel gyermekei, rokonai, barátai és ismerősei féltették, ezért utcai szerenádot adtak. Scipiades Erzsébet írása.
Erzsi mama a magasföldszinten lakik, és amikor az ablakot kitárta, megijedt, a szíve is összevissza vert, mert a sötétben tömeget látott. A tömegben állók egy része trombitát fújt, mások énekeltek, és hatalmas számokat, nullákat és kilenceseket tartottak fel. Egy kéz világító varázsgömböt és tortát tett az ablakpárkányra. Amikor pedig a hosszú tortaraketta őrült módon sisteregni, majd lobogni kezdett, a szemben lévő ház ablakai kivágódtak, mert elterjedt, hogy Erzsi mamánál tűz van.
Hosszú életének kilencven esztendeje alatt Erzsi mama idáig mindössze egyszer kapott szerenádot, Alsózsolcán. Nyár volt, a bíró tizennyolc éves fia fölfogadott egy tangóharmonikást, és azt énekelte a tizennégy éves Budai Erzsikének, hogy „Holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány?…” Hát nem a bíró fiáról. Különben is a nagybácsi megmondta, leánykérésről szó sem lehet.
A dédpapa elhajózott Amerikába
Jó dolog Erzsi mamát hallgatni. Az ember lehunyja a szemét, és már látja is maga előtt azt a másik kort, azt a régebbi időt, amikor a férfiak fölkerekedtek és nekivágtak a világnak.
– A dédapa például – meséli Erzsi mama – elhajózott Amerikába. Háromszor is. Dédapám a Zempléni-hegységben erdész volt, kint Amerikában meg gyári munkás. Onnan küldözgette a dollárokat, és azokból lettek házak, Szerencsen, három is. A dédapa erdész volt, a nagyapám meg tűzoltó. Sóvári András tűzoltó a Felvidékről származott, és nagyra tartották a tűzoltósági majorban. Kapott szolgálati lakást: két szoba, konyha, spejz. 42 pengő, ennyi lakbért fizetett havonta a város a háziúrnak. Akkoriban a tűzoltók a szolgálati lakáson kívül ingyenszenet, -tűzifát és jó fizetést kaptak. Aztán jött az 1919-es év, és nagyapát beszervezték direktóriumi tagnak. Hogy hol? Hát a szerencsi tűzoltómajorságban. Aztán amikor leverték a Tanácsköztársaságot, a románok elvitték fogolynak, Konstancába, a Fekete-tenger partjára, ahol minden tizedik foglyot belelőttek a tengerbe. Nagyapának szerencséje volt, raboskodhatott évekig, közben a felesége itthon eladta a stafírungját, hogy etetni tudja a gyerekeket: az én jövendő édesanyámat és a bácsikámat.
