Két férfi beszélget az éterben a szexualitásról kulturáltan, ugyanakkor meglepő nyíltsággal. Megelégelték a hallgatást, ami ezt a tabutémát övezi, és úgy döntöttek, megtörik a jeget. Lassányi Gábor meseterapeuta, régész és Szilágyi Szilárd párkapcsolati tanácsadó, szexológus Szexkultúra című podcastja az elmúlt hetek slágere lett.

Szerintetek miért nem tudunk beszélni a szexről?

Szilágyi Szilárd: Mert nem tanultuk meg. Gondolj csak bele! Abba a kisgyerekbe, legyen az lány vagy fiú, akit az óvodában, amikor kezd kinyílni az érdeklődése a másik teste iránt, azonnal leintenek, hogy ez nem illik, örökre beleég a szégyenérzet. Soha többé nem fog tudni ezzel kapcsolatban őszintén, bűntudat nélkül kérdezni, sem beszélni róla. Hogy az igényei, vágyai megfogalmazását ne is említsem. Így tabusodott a szexualitás az évszázadok során.

Lassányi Gábor: Azért sem tudunk kulturáltan beszélgetni a szexualitásról, mert nincsenek hozzá megfelelő szavaink. Csak orvosi szakkifejezésekkel vagy alpári módon tudunk a témához közelíteni. Nem volt ez mindig így! Bár ez nem annyira kor, mint inkább kultúra kérdése. Az ókori görög vagy római szövegek a lehető legváltozatosabban mutatják be a szex minden elképzelhető formáját, és persze a gyönyörű, erotikus szobrok is magukért beszélnek. Ugyanez elmondható az európai reneszánszról is. Bár a középkori egyház is igyekezett korlátok közé szorítani a testiséget, inkább csak a kora újkori polgárság kialakulásával párhuzamosan kúszott az emberek bőre alá a szexualitással kapcsolatban érzett bűntudat. A parasztság a legutóbbi időkig nyíltabban kezelte életének ezt a szegmensét, nem is igen tehetett mást, hiszen egy szobában élt az egész család, a gyerekek tanúi voltak a szüleik házaséletének.

Most kezdem csak pedzeni a szexológusnak azt a meglepő megállapítását, hogy a szexualitás nem ösztönös, hanem tanult viselkedés…

Sz. Sz.: Meggyőző tudományos kutatások folytak ennek kapcsán. Harry Harlow 70-es években publikált kísérleteiben csecsemőkoruk óta izolált nőstény  rézuszmajmokat erőszakoltattak meg hím egyedekkel – sokan támadták is a kutatást morálisan –, miközben a nőstények semmiféle szexuális érdeklődést nem mutattak. Mivel a majmok az evolúciós elmélet szerint a legközelebbi rokonaink, a tudós a kísérletből azt a következtetést vonta le, hogy a szexualitást nem az ösztöneink diktálják, hanem életünk során sajátítjuk el a mintát. A csimpánzok például azt tanulják el a szüleiktől, hogy a hímek a dominánsak, és megharcolnak a nőstények kizárólagos birtoklásáért, a bonobók pedig azt, hogy kerülik a konfliktusokat, és inkább örömöt szereznek egymásnak, ergo mindenki mindenkivel szexel. Az ember epigenetikája mindkét mintát őrzi, kultúrafüggő, hol jellemző a monogámia, és hol a poligámia.

A mi kultúránkban mindenesetre elég későn csatlakozott a fajfenntartás mellé az örömszerzés…