Koreográfus, rendező, etnográfus, kultúraszervező és közösségépítő, a táncmozgalom legendás alakja. Tehetségeket nevelt ki, és új energiát adott a táncművészetnek, amelynek kilencvenévesen is tevékeny formálója. Szegő András beszélgetett vele.

Az eredeti neve Novák Ferenc, de ezt csak a történelmi hűség kedvéért biggyesztem ide. Ember nincs a földön, aki így hívná, aki jelentőséget tulajdonítana annak, hogy van tisztes, becsületes, bejegyzett polgári neve is. Merthogy ő mindenki számára simán, egyszerűen, elő- és utónév nélkül Tata. Így hívják Erdélytől Budapestig, Hollandiától Kanadáig, így hívta Maurice Béjart, Pina Bausch, így, ha az utcán pár forintot kérni lép hozzá egy hajléktalan, így szólítják a kollégái, tanítványai, munkatársai, tisztelői, barátai, rajongói. A Tata világszabadalom lett és maradt. Az volt már fiatalon is, és az ma is, hogy betöltötte a kilencvenediket. A kor soha nem számított nála. Bölcs, derűs, vigaszt nyújtó, átgondolt, lényeget látó, ő volt minden társaság esze, szíve, vezetője, minden érték őrzője, minden új kitalálója, minden konfliktus egyensúlyba hozója, minden rossz elűzője, minden jó bevonzója, a táncművészet lelke, ikonja, csodája.

De hogyan lettél te Tata? Kilencvenedik évedben igazán elárulhatnád végre!

Szimpla a történet. Egyszer régen egy forgatásra magammal vittem kislányomat, Esztert. Nagyon élénk gyerek volt, folytonosan felugrott mellőlem, elrohant játszani, aztán amikor elfáradt, rendre elkezdett kiabálni: Tata-Tata-Tata, és visszafutott. Ez annyira megtetszett Sinkovits Imrének, hogy a maga robusztus, öblös hangján ő is elkezdett tatázni, majd rákapott a társaság is, és mire este befejeződött a forgatás, mindenkinek Tata voltam a stábban. Azóta is az maradtam. Hosszú ideje a hivatalos levelek jó részét is Novák Tata vagy egyszerűen csak Tata címzéssel kapom, és a postás már címzés nélkül is kézbesíti. Amikor korábban hat évig Hollandiában éltem, és az ottani balettet igazgattam, ott is mindenki így szólított.