1913 szilveszter éjszakáján a gazdag textilgyáros fia, Paul Melzer hazasiet a színházból, mert alig várja, hogy újra láthassa Marie-t, mielőtt még a család többi tagja is visszatérne a villába. Amikor végre kettesben marad a lánnyal, koccintanak az új évre…

Ízelítő a nagy sikerű romantikus családregényből.

Kezében a kalapjával és a kesztyűjével felszaladt a lépcsőn, de nem csöngetett, előhúzta a kulcsát, és kinyitotta a bejárati ajtót. Miért ne próbálja meg? Nem kényszeríti semmire. Csupán a közelségére vágyott, egy kis beszélgetésre, hogy belenézzen a szemébe, a bársonyos, sötét mélységbe. Abban akart elmerülni egy időre… Az előcsarnokban félhomály uralkodott, csak a lépcsőfeljárónál világított egy petróleumlámpa, hogy a személyzet könnyebben megtalálja a villanykapcsolókat. Senki sem vette észre, hogy megérkezett, az alkalmazottak bizonyára a konyhában üldögélve ünnepelték a szilvesztert. Bár néhányuknak talán kimenője van, hogy barátokkal vagy a családdal ünnepelhessen. De kinek? Bement a vörös szalonba, felkapcsolta a világítást, és megnyomta a személyzet villanycsengőjét. Robertnek egy perc sem kellett, hogy felszaladjon a lépcsőn.

– Nagyságos úr! Nem is hallottuk, hogy megérkezett. Boldog új évet kívánok önnek!

– Magának is, Robert. Remélem, az új esztendőben minden vágyunk és kívánságunk teljesül.

Robert mosolyogva meghajolt és hallgatott. – A többiek még nem jöttek haza, vagy már alszanak?

– A nagyságos úr, a nagyságos asszony és a kisasszonyok még nem érkeztek meg. Úgy véljük, most már hamarosan itt lesznek.

– Magam is így gondolom – mondta Paul vidáman. – Hozzon fel pezsgőt és poharakat, hogy gyorsan koccinthassunk az új évre!

– Máris, uram.