Emlékeznek még, amikor a női vízilabda-válogatott 2001-ben megnyerte a budapesti Eb-t, és berobbant a köztudatba? Drávucz Rita boldog mosolyát egyetlen televíziós kamera sem hagyta ki. Négy év múlva már világbajnokok voltak, majd Pekingben és a londoni olimpián is csak egy hajszál választotta el őket a dobogótól. Rita ekkor búcsúzott el a vízipólótól, hogy anyai örömök elé nézzen. Kislánya, Flóra azonban egy ritka genetikai betegséggel jött világra. Azóta másról szólnak az egykori sportoló küzdelmei.
A kapu nyílásában két mosolygós fej jelenik meg. Sámsoné, a kecses fekete uszkáré, és Flóráé, a ház aprócska úrnőjéé. Kíváncsian kérdezik, ki vagyok én. Bemutatkozom, mire Flóra udvariasan előreenged. Ápolt, virágos kert közepén találom magam. Balra játszóház csúszdával, a bokrok árnyékában kismotor, igazi gyerekparadicsom. A nyolcéves kislány, miközben körbetáncol a kerekesszékével, élénken érdeklődik, mikor mutathatja meg nekem legújabb tudományát, a triciklizést. Azt is az orromra köti, hogy már tud olvasni, egyszer társasjátékozás közben derült ki. Egész lényéből lendület és értelem sugárzik…
– A központi idegrendszere hál’ istennek ép, sőt, szellemileg érettebb, mint a társai – szólal meg a hátam mögül az édesanyja. – Ez a rendkívül ritka betegség, úgy hívják Charcot–Marie–Tooth-szindróma, röviden CMT, „csak” a periférikus idegrendszerét érinti. Bármilyen életkorban elkezdődhet, akár ötvenévesen is, először az ujjak zsibbadnak, aztán szép lassan eldeformálódnak a végtagok. Flórának nem volt szerencséje, már születésekor voltak arra utaló jelek, hogy ezzel a genetikai rendellenességgel küzd, csak éppen egyetlen orvos sem ismerte fel. Dongalábbal jött világra, erre koncentráltak… Flóra, mutasd meg, hogy már tudsz lépegetni!
A kislány erre kimászik cseppnyi kerekesszékéből, és óriási igyekezettel megindul. Az az érzésem, rögtön futni fog, de megrogynak a térdei. Nem hagyja magát, újra felkapaszkodik, és ortopéd cipőcskéi most engedelmeskedni látszanak. Néhány lépés, és már mászik is felfelé a mászóka lépcsőjén. Elszántan küzd, húzódzkodik a korláton, mígnem felér a várba, és máris a csúszdán ül. Mindezt fülig érő szájjal.