Bár a járvány csillapodik, zenés-táncos rendezvényt májusban még nem lehet tartani, így a sokak által tervezett lagzik is elmaradnak. Pedig a nők többségének kislány kora óta van egy képe az esküvőjéről. Hogy abroncsos lesz-e a ruhája, vagy sellő fazonú; hogy hóesésben mondja-e ki az igent, vagy nyáron. Az álomszerű elképzeléseket azonban felülírták a lehetőségek. Vidacs Éva újságíró számol be tapasztalatairól.

A statisztikák szerint tavaly megdőlt a házasságkötések számának harmincéves rekordja. A több mint hatvanhétezer házasság azonban nem azt jelenti, hogy ennyi lagziba kaptak meghívót vendégek. A párok jelentős többsége ugyanis csak formális, hivatali ceremóniát tudott vagy akart vállalni. Eszterék is így döntöttek.

– Mindig jókat nevettünk az olyan helyzeteken, amikor a fiú egy étteremben vagy bárhol letérdel a lány elé annak születésnapján vagy Valentin-napon, hogy megkérje a kezét. Meg is beszéltük, hogy ilyen nálunk biztosan nem lesz. De a sors nem így akarta. Éppen február 14-én történt, hogy Eszter felemelte azt a könyvet, ami hónapok óta hevert az ágyunk mellett érintetlenül, és amelyet már napok óta az eljegyzési gyűrű rejtekhelyeként használtam. Így hát, Valentin-nap ide vagy oda, villámgyorsan feltettem a mindent eldöntő kérdést: „Nyuszi, leszel a feleségem?” – kezdi történetüket Tamás.

A sajátos lánykérés után nem terveztek azonnal esküvőt, főleg azért, mert nem szerették volna, hogy korlátozva legyenek az emlékezetes napon.