Két szép, érett ember, mindketten a Vígszínház művészei, és ma már egy pár. Éppen második gyermeküket várják, Juliska mellé Jancsit. Sugárzó boldogságukat látva irigykedhetnék is, de én inkább tiszteletet érzek irántuk. Ebben a nehéz helyzetben az életre szavaztak. Egy felelősebb életre! És ehhez bizony bátorság kell.

Lassan terelődünk össze. József az orrom előtt száll le a motorjáról, délelőtt új dalaihoz forgattak klipeket, Kata kicsit később esik haza, a Vígszínházban megkezdődtek a Kabaré próbái. Mindketten fáradtak, de a kedvemért összeszedik magukat. Öcsi, a drótszőrű tacsi még morgolódik kicsit, hogy már megint nem vele foglalkoznak, végül Kata ölébe fészkelődve megbékél a helyzettel. József frissítő teát kortyolgat, Kata rágcsálni kezd egy almát, beszélgetésünk a kerti asztalnál egy idő után csehovi magaslatokba csap.

Ti egy kutyabulin jöttetek össze, jól tudom?

Kata: Így volt. Valaki rám bízta a kutyáját egy estére, tanácstalan voltam, mit kezdjek vele, gondoltam, összehívom a kutyás barátaimat egy bulira. Aztán József már haza sem ment.

Akkor ezt a tacsit még Hercegnek hívták, nem?

József: Eredetileg Kis hercegnek, de amikor az első feleségem elhagyott, elkezdtem Kicsimnek hívni, ő volt a társam a gyászban, segített túlélni. Katus is hasonló időszakon volt túl, amikor összejöttünk, egy nagy szerelemből lábadozott. Nekem már fel sem tűnt, de neki furcsa volt, hogy a kutyámat Kicsimnek becézem. Akkor neveztük át Öcsire.

Most megint át fogjátok keresztelni? Már készülődik Kata pocakjában az öcsike. Gratulálok hozzá!

J: Egyelőre kistesónak hívjuk a babát, aztán, majd ha megszületik, úgyis Jancsi lesz. Szerettünk volna egy kisfiút is, és sikerült. Nem azért, mert egy fiúval focizni is lehet – Juliskával is sokat focizunk –, hanem mert ez így igazságos. Katusnak is kell egy ilyen kis szerelem, mint nekem Juliska.

Sejtettem, hogy nagy a szerelem! Tényleg, hol van a kislányotok?