Ül a költő a lugasban, dolgozik. Körülötte zsongnak a méhek, illatoznak a fák. Berzsenyit idéző idill, mégsem a múltban és Niklán vagyunk, hanem ez év májusában Szentendrén. A költőnél, aki sokat tett azért, hogy összegyűljön elegendő aláírás a méhek védelmét követelő petícióhoz.

– Azt mondják, a méhészkedés húsz családig hobbi, azonfelül munka. Nekem tizennyolc méhcsaládom van… Most sok a tennivaló velük, hamarosan virágzik az akác, utána jön a hárs. Mindjárt itt a vihar, látom rajtuk. Máshogy mozognak, ez nem a szokásos gyűjtőrepülés.

A teraszon is érezni, hogy megforrósodott a levegő, a nap mintha vészjóslóan sütne. Tényleg készül valami…

Szentendrén, a Kada-csúcs alatt egy vörösre festett faház Dunára és hegyekre néző teraszán ülünk, vaníliás-csokis születésnapi tortát eszünk, mert a házigazda két napja töltötte be negyvenedik évét. Weiner Sennyey Tibor költő és esszéista kiadott tizenhárom könyvet, írt több drámát, fordít, szerkeszti a Drót című irodalmi-közéleti portált, hat féléven át volt művésztanár a Rajk Szakkollégiumban, most egy regényen dolgozik. Ezekenkívül méhész és paprikatermesztő, Istenben hívő, buddhista meditációt gyakorló, nyitott és szabad ember. Azon alkotók közé tartozik, akiknek az élete is az életmű része, nem azok közé, akiknél az életmű felragyog, az életről meg jobb nem beszélni. Derűs, nagyokat nevet, a rossz gondolatokat úgy hessegeti el, mint ijedős vendég a méheket. Úgy lakik a hegy tetején, hogy nincs autója, és nem is vágyik rá. Viszont minden nap háromszor sétál a kutyájával, Lalival.