Amióta a férje újrakezdte a futást, Nina egyre rosszabbul érzi magát. Nemcsak azért, mert homályos gyanakvás és méltatlan féltékenység gyötri, hanem azért is, mert az őszülő, meglett férfi egyre szebb, sokkal fiúsabb, szálkásabb és csinosabb, a bőre szélszagú és hajnalillatú, érezni a friss izzadság finom felhője alatt a szabad ég alatti száguldás örömét. Nina viszont naponta érdesebb és szélesebb, az otthoni munkák elnehezítették, a képernyőfény leszívta, a bőre szürke, a haja fakó, reggelente alig bír feltápászkodni, hogy elkészítse a reggelit. Ilyenkor megsimítja a férfi még borotválatlan arcát, tizenkét éve mindennapi kölcsönös gesztusuk ez reggelente. Az ujján, a könyökén át a válláig fut a bizsergés, és aztán a szégyen, hogy ő még mindig pizsamában áll a konyhaajtóban. Csak később sóhajt, amikor magára zárta a fürdőszoba ajtaját.