Kedves Sándor, remélem, felülbíráltad a százhetvenhárom évvel ezelőtti kitörésedet, miszerint „Akasszátok föl a királyokat!” – mondanám Petőfinek, ha örök életű költőóriásként elkísérhetett volna a kilencvenes években és az ezredforduló táján készített exkluzív interjúimra Európa és Ázsia több királyi palotájába. – Ugye, már látod, hogy az emberiség koronás fők nélkül is képes borzalmakra, és a 21. századi palotalakókat nem akasztani, inkább sajnálni kell? – folytatnám elszántan, s ha a költőzseni nem értene egyet velem, felhívnám a figyelmét Diana hercegnére.

Hiszen néhány palotában még ma is önmaguk szobraiként kell élni a királyi családtagoknak, mintha nem gyarló emberek, hanem félistenek lennének. De nem félistenek! Diana sem volt az, „csak” egy tehetséges, szép és szabad ember, aki fuldoklott az angol királyi ház légkörében és szabályai között.