Sokáig nem értettem, mire jók a nagy családi csinnadratták, ha valójában nem a főszereplőről szólnak. Ha a ballagó, az örömanya vagy a vőlegény igazából csak egy a sok közül. Nyilván, kopni és öregedni kellett hozzá, hogy becsülni tudjam a közös időt, és megértsem, az ünnep is csak olyan lehet, mint maga a család: ahány tag, annyi főszereplő. (Ezért esik szét olyan könnyen). Különös, embert próbáló „színház” ez, mert sokan még csak epizodistának sem érzik magukat benne, és nem hiszik, hogy ők is éppen úgy örömet és fájdalmat osztanak, mint más. Aztán lassan megértem az együttlétek szent idejére, ahol nagynénik adomáznak régi öregekről, és ahol együtt rophatja unoka és nagypapa.