Jobb mancsomban a szemetet fogom, balban az autókulcsot, aztán szépen, gondosan zsebembe süllyesztem a banánhéjat, kidobom a slusszkulcsot a kukába. Kotorászhatok bőszen utána rágók, üdítőspalackok, zsepik, tízes skálán nem túl gusztusos maradványok között. Ha lesüllyedne a tengerszint alatti mélységekbe, nem tudom, hogy ugrom utána.
Elhatározom, hogy kávét teszek fel, megtöltöm hát a kis kézi darálómat, cellulózmentes szűrőt teszek az Aeropress masinámba, bekapcsolom a vízforralót, és mint aki jól végezte dolgát, kilibegek a konyhából. Bőszen verem a billentyűket vagy fél óra hosszat, akkor kezd csak derengeni agyamban újra a gondolat: nem úgy volt, hogy kávézni fogok? Vissza a konyhába, ahol méltatlankodva tapasztalom: a kávé még mindig nem volt képes ledarálni magát…
