Úgy megfigyelném munka közben… Nem akkor, amikor politikusokból próbál kicsikarni valami választ, inkább amikor beül egy csónakba, odakucorodik a tűz mellé, és beszédbe elegyedik egy halásszal vagy éppen egy lepratelep lakójával. Bejárta a világot, sok helyen elidőzött, mert tanult, tanított vagy dolgozott, de jó ideje itt van az otthona. A Dunáról, a mi Dunánkról írt könyvét mindenkinek ajánlom! 

A rendszerváltás előtti forrongó időszakban érkezett Budapestre, beleszeretett az országba és egy lányba, így itt maradt. Magyar felesége és öt fia van. A BBC kelet- és közép-európai tudósítójaként munkája a politikához köti, kicsit ebből szabadulva járta végig a Duna majd háromezer kilométeres útját, és könyvet írt arról, hogyan kapcsolódnak egymáshoz és a folyóhoz a part menti népek. Azt olvastam ki belőle, hogy délen mélyebb és élő a kötődés a vízhez, viszont északon többet tesznek a védelméért. Kíváncsian, érzékenyen és tisztelettel figyelt mindenre és mindenkire. Pásztorok, révészek, halászok meséltek neki, meghallgatta a történeteiket, ette az ételüket, és ahol csak tudott, megfürdött a Dunában. A könyv után filmsorozatot is készített, tavaly vetítette a Spektrum tévé.

– Már gyerekkoromban szerettem kalandos történeteket olvasni, az utazási vágy is megvolt bennem. A hetvenes évek az autóstop aranykorának számított, tizenöt évesen kezdtem, és huszonhat éves koromig szinte mindenhová stoppal mentem. Afrikába, Észak-Amerikába, nyaranta Görögországba és vissza. Ma már tudom, hogy ez újságíróként is hasznomra vált. Megtanultam, hogyan lehet elnyerni az emberek bizalmát, elérni, hogy megálljanak miattam… Igyekeztem szemkontaktust találni a vezetővel, sokan mondták, miután felvettek, hogy ők egyébként nem szoktak megállni. A Duna-úton is a bizalmat kellett megteremtenem. Egy étteremben, kocsmában is találni valakit, aki megnyílik, rávenni a közismerten szűkszavú révészeket, hogy beszélgessenek velem.