A világbajnok úszó jobban hisz a befektetett munkában, mint a tehetségben, és meggyőződése, hogy aranyérmekkel nem lehet megvenni az emberek szeretetét. Tokióban valóra válhat a nagy álom. Kapás Boglárka Szegő Andrással beszélgetett.

Tavaly, amikor döntöttek az olimpia halasztásáról, és minden más sportoló kesergett, te áradó derűlátással mondtad, ajándéknak tekinted, hogy csak egy évvel később kell majd rajtkőre állnod Tokióban, mert kaptál a sorstól még némi időt, hogy jobb legyél. Ma hogyan látod? Tényleg jobb lettél?

Örömmel mondhatom, hogy igen. Úgy érzem, és az eredmények is igazolják, sikerült tovább fejlődnöm az ölembe hullott plusz egy év alatt. A cél az volt, hogy erősebben, bátrabban tudjam elkezdeni a 200 méteres pillangóúszás első 100 méretét, ehhez szerettem volna megjavítani az 50-es és 100-as pillangón elért csúcsomat. Fellélegezhetek, hiszen elmondhatom, mindkét célomat teljesítettem, tehát elégedett lehetek. Joggal érezhetem, hogy nem vesztegettem el az ily módon kapott időt. A lehetőséget láttam benne, jobb lettem, nagyobb reményekkel állhatok majd a rajtkőre Tokióban, mint ahogyan tavaly tehettem volna.

Mit jelent egy úszónál az, hogy jobb valaki? Csak annyit, hogy gyorsabban úszik, vagy beletartozik ebbe az is, hogy jobban ismeri magát, jobban beosztja a tartalékait, jobban felépíti futamról futamra a versenyeit, érettebben taktikázik?

Nekem az edzőm, Wirth Balázs mindig azt mondja edzésen, hogy az elmúlt időben nagyon stabil lett a technikám pillangón. Például ez is fejlődést jelent, mert bármennyire fáradt vagyok is, a tempóim hatékonyak maradnak. Ez sokat számíthat majd az utolsó métereken. Ezenkívül az is, hogy egyre többet versenyzem ezen a távon, így sokat gyakorlom, és mind jobban érzem, hogyan tudnám a lehető legmegfelelőbben beosztani az erőmet.

Előtte le is játszod magadban a versenyt?