Nem keresnél engem, ha nem találtál volna már meg. (Pascal)

Pont három hete tettem be a hűtőbe. Hat jókora bögrével lett. Gyöngyitől szoktam venni a tehéntejet a piacon, azt az igazit, két litert. Hazahozom, szétosztom, ha siettetni akarom, keverek hozzá egy kis tejfölt vagy kefirt, de ha nem keverek, akkor is szépen megalszik. Amikor a zsíros föle már krémszínű, van, hogy leszedem, és elhasználom. Habarás, rántotta, sült paprika szaftja, túrós csusza, körözött – hú, de finom lesz tőle! Máskor meg rajtahagyom, sokáig védi az alatta lágyan rezgő, kanállal vágható aludttejet. Bolti tejből ne próbálkozzanak, hígfolyós marad, és keserű. Hmm… az ételed az életed…

Hogy ezt az egészet miért is mesélem? Nem voltam itthon több mint három hétig, ma reggel nézem, ott állnak sorban a bögrék. Csak a megráncosodott tetejüket kellett leszedni, alatta a hideg aludttej – mint az álom. Kanalaztam hálásan, és az járt a fejemben, hogy igen. Ami jó, az jó, ami igaz, az igaz, ami tej, az tej. Nincs benne semmi firnyákolás, semmi álság. Az íze a gyerekkori aludttej íze, annyi a különbség, hogy az, amikor már megaludt, a pincében hűsölt, ezek meg a hűtőben.