A luxus fogalmát sosem volt könnyű definiálni, napjainkban azonban különösen igaz, hogy ha a pontos meghatározást keressük, akkor újra felfedezett értékeink mentén érdemes tapogatóznunk. Olyan világot élünk, amelyben egyre többen fáradnak bele a tömeges fogyasztásba, a fenntarthatóság, a bolygó védelme, valamint az etikus kereskedelem egyre inkább szempont a tudatos vásárlók körében, és ez a gondolkodás előbb-utóbb kiterjed egész életünkre.

A divat világában elképesztő túltermelés zajlik. Ennek most már talán nem is kell részletesen bemutatni a hátulütőit. Szinte mindenki tudja, aki „fast fashion” üzletekben (hatalmas, gyorsan cserélődő kínálattal rendelkező, nem túl drága divatboltláncok – a szerk.) vásárol, hogy a relatív olcsóság mögött milyen alapanyagok, milyen munkakörülmények, hány kiszipolyozott dolgozó és mennyi etikátlanul meggazdagodott vállalkozó áll. Mindenki a lelkiismerete szerint dönti el, neki mi fér bele, és mi nem, amikor innen bővíti ruhatárát. Ez a morális rész. De van ennek a tömegtermelésnek egy másik hátulütője is: a világon ugyanabból a ruhadarabból több millió készül, tehát milliók hordják pontosan ugyanazt. Ha megnézzük a közösségimédia-felületeken a magukat stílusos divatikonként aposztrofáló felhasználókat, azt is láthatjuk, hogy nagy részük egyformán mutat. Bárki behelyettesíthető egy másikkal. A fast fashion tehát nemcsak a bolygónak és a harmadik világ munkavállalóinak tesz rosszat, hanem a stílusnak és az egyediségnek is.

És itt jön be válaszként, és tulajdonképpen az egyetlen lehetséges megoldásként a vintage, azaz anyáink, nagyanyáink, sőt dédanyáink ruhatára – már ami megmaradt belőle. Napjainkban a vintage reneszánszát éljük, mert ezek a múltbéli dolgok mindent tudnak, amire a tudatos vásárlónak szüksége van. Már készen vannak, tehát az előállításuk nem terheli tovább a környezetet, és nincs belőlük „készleten” nemhogy egymillió, de legtöbb esetben még egy tucat sem. A vintage-kultúra persze nem új keletű, hanem komoly múltra tekint vissza.

Kate Mosstól Paloma Picassóig

A divatrajongók emlékezetében valószínűleg elevenen él az a pillanat, amikor 2003-ban a New York-i divathét egyik vacsoráján Kate Moss az ötvenes évek legendás tervezője, Jean Dessès egyik kreációjában, egy félvállas, halványsárga ruhában jelent meg. Azok, akik akkoriban szerettek volna Kate Mossra hasonlítani (márpedig voltak így jó páran), elkezdték megszállni a használtruha-boltokat, abban a reményben, hogy találnak valami hasonló csodát a múlt hagyatékából. 2007-ben pedig – ezeket a tömegeket kiszolgálva – a topmodell egy fast fashion ruhalánccal közösen piacra dobott egy kollekciót, amelyet ikonikus szerelései (többek között a már említett halványsárga ruha) ihlettek. Ezzel persze ki is végezte a vintage lényegét, de ez már más kérdés.

Kate Moss vintage-rajongása egyébként egyáltalán nem egyedülálló, pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy ő csak egy hagyományt folytatott. A hetvenes években Yves Saint Laurent az anyja negyvenes évekbeli estélyi ruháiban küldte ki modelljeit a kifutóra, de az olyan divattervezők, mint Paloma Picasso vagy Loulou de la Falaise is előszeretettel vásároltak vintage darabokat, erősítve ezek hitelességét és örökérvényűségét.

Az egyediség és a történet ára

A világ legnagyobb second hand (másodkézből származó ruhák – a szerk.) divatplatformja, a Vestiaire Collective lassan tizenkét éves múltra tekint vissza. A weboldalhoz tartozó globális közösség mintegy kilencmillió taggal büszkélkedhet, köztük olyan nevekkel, mint Emma Watson, Olivia Palermo, Cara Delevingne vagy épp Kim Kardashian. A francia Vestiaire Collective a vintage-piac egyik legmeghatározóbb szereplője, ha nem a legmeghatározóbb. Közvélemény-kutatások szerint a platform globális sikere nemcsak annak köszönhető, hogy az emberek szeretnek jó áron megválni használt dolgaiktól, illetve „új” kincsekre lelni, hanem az is nagyon fontos mozgatórugó, hogy sokan befektetésként tekintenek a régi darabokra. Megveszik őket, majd várnak, és ahogy változik a piac, akár többszörös áron tudnak túladni ezeken.

Ahogyan már korábban is utaltunk rá, a haladó szellemű divatrajongókat kettős cél vezérli: minél egyedibb göncöket találni, és minél fenntarthatóbb módon fogyasztani a divatot.

François Bresmal divatfotográfus a L’Officiel magazinnak így fogalmazott: „A vintage megannyi szinten luxus. A bolygó védelme az én olvasatomban luxus. Csakúgy, mint az, amikor találsz valamit, amit már nem gyártanak, vagy csak limitált szériában elérhető, vagy valaki olyanhoz tartozott, aki fontos neked. És végül az is luxus, ami az igazi vintage esetében mindenképpen igaz, hogy régebben sokkal jobb minőségű tárgyakat állítottak elő. A legtöbb olyan darab, amely több évtizedes múltra tekint vissza, kifogástalan, az anyagok és a színek tartják magukat. Aki manapság ilyen minőségű ruhákat szeretne teljesen újonnan, annak alaposan a pénztárcájába kell nyúlnia, mert ezek ma luxusnak számítanak.” A L’Officiel által összegyűjtött vélemények egyike Loud Milla nemzetközileg elismert stylisté és művészeti vezetőé, aki azt is elmondta, hogy „a vintage-nek története van, múltja, ezért válhatnak ezek a holmik igazán emblematikussá. A ritkaságuk teszi őket luxussá, az a tény, hogy ezekből nagyon kevés van. Ha létezik belőlük 50-100 darab, akkor is egyediek maradnak, hiszen valakihez már tartoztak, valakit elkísértek a korábbi évek során”.

Ugyanezeket az értékeket emeli ki Lendvai Lilla stylist is, aki másodkézből származó ruhákat árusító vállalkozásával új színt hozott a hazai vintage- és second hand kedvelők életébe.

– Minden ilyen ruhához kötődik egy történet. Az én boltomban sokszor ki is van írva rájuk, kik voltak az előző tulajdonosaik. Ha épp én vagyok bent, általában tudok is mondani egy-két mondatot arról, akinek a ruháját épp készül megvenni a vásárló. Volt olyan, hogy valaki megvásárolta egy olyan blogger vagy közszereplő ruháját, akiért rajong. Ez mindig pluszt jelent. 

A vintage hazai reneszánszára azonban Lilla szerint még várni kell. – Itthon még nem éledt fel igazán ez a fajta gondolkodásmód. Egyelőre csak bizonyos szubkultúrák képviselői, illetve a divatszakmában vagy annak közelében dolgozók tudják úgy viselni ezeket a darabokat, hogy az valóban működjön. Nem szabad elfelejteni, hogy a vintage szabásában vagy formájában régi korokat idéz, így ezek a ruhák nem feltétlenül állják meg a helyüket egy üzleti megbeszélésen, vagy akár egy buliban. Fontos tudni azt is, hogy régebben más volt a konfekcióméret, így aki vintage-t választ, annak nagyon jól kell ismernie saját testalkatát és annak lehetőségeit is.

Lilla szerint azonban a second hand is jelentheti ugyanazt a luxust, amit a nálunk már előrébb járó országokban a vintage képvisel. – Ha használt ruhát választ az ember, azzal a megszerzés útja mindig kicsit érdekesebb. Ha sikerül valami jót venni, az igazi szerencse, és pluszélményt ad. A second hand zsákmányokat ezért sokszor jobban meg is becsüljük, hiszen több időt szántunk rá, hogy beszerezzük, nem volt olyan egyszerű, mint bemenni egy üzletbe, és leemelni a holmit az akasztóról. Így viszont egy új tömegdarab árából akár használt dizájnerholmikra is szert lehet tenni, ami extra luxus. Élmény, kevesebb pénz és nagyobb megbecsülés – ez mind a vintage és a second hand sajátja. A világ felesleges ruháinak halmaza létező dolog – ebből akár örökre fel tudnánk öltözni valamennyien. Biztos, hogy az a ruha, amire éppen vágyunk, valakinek a világ valamely pontján ott lapul a szekrényében, kihasználatlanul.

Hogyan csinálják a fiatalok?

Lilla szerint Magyarországon még mindig túl van kissé értékelve az „új” ruha megvásárlásának élménye, hiszen nem feltétlenül élünk olyan jóléti társadalomban, ahol garantált a bevételünk minden hónapban. Itthon még mindig a funkcionalitás a fő szempont, és szakértőnk szerint még hosszú út áll előttünk, hogy mindenki elegendő trendismerettel rendelkezzen ahhoz, hogy igazán egyedi stílusa lehessen.

– A vintage-dzsel járó „munka” olyan plusz-energiabefektetést jelent, ami sokaknak nem fér bele. Egy ilyen darabot gyakran javíttatni kell, vagy átalakíttatni, ami a legtöbb embernek nem éri meg. A fiatalabbak azonban már egészen másképp gondolkodnak erről. Az új generáció versenyt űz abból, hogyan tudja teljessé tenni a ruhatárát anélkül, hogy új dolgokat venne.

Nyugaton már mind a fenntarthatóságra, mind az egyediségre való törekvés része a fiatalok szocializációjának. A kétezres években hódító hipszter kultúrának is fontos része volt az antik újra felfedezése. A hipszterségüket legkomolyabban vevők tényleg viselték a nagymamájuk levetett pulcsiját és kartonruháját, és új szintre emelték a régiségek megbecsülését. Részben az ő hagyományaikat folytatja a legújabb generáció. A TikTokon (is) óriási népszerűségnek örvendő, 1,7 millió követővel rendelkező Vintage Stock Reserve két floridai tanuló ötlete alapján jött létre. Az egyik alapító, Tommy Groenendijk a Vogue.com-nak elmondta, hogy „amint az ember egyszer ráérez a vintage-vásárlás ízére, könnyen függővé válhat. A vintage olyan, mintha egy archivált gyűjteményt viselnél, minden darabnak megvan a maga története”.

Nem csak a ruha teszi

– A vintage-nek szerelmesei vannak, nem használói – mondja Szendrei Judit, aki elsősorban használt lakberendezési tárgyak után vadászik itthon és külföldön, majd ezeket átalakítja és felújítja, hogy aztán egy új otthonban új értelmet nyerjenek. A bútorokkal és lakberendezési tárgyakkal nagyon hasonló a helyzet, mint a ruhákkal. Judit szerint mindkét terméktípusnak alapjában véve praktikus a funkciója, de egy-egy különleges tárgyat érzelmi alapon választunk ki. A bútoroknál, akárcsak a ruhák esetében, még mindig nem veszi fel a versenyt az antik vagy a retró a tömegtermékekkel, de ebben is tapasztalható változás már itthon is.

– Kétségtelenül a tömegfogyasztás jellemző, sokan a nagy lakberendezési boltokból vásárolnak, de úgy tapasztalom, hogy egyre többen keresik a különleges, ritka, régi bútorokat és lakberendezési tárgyakat, amelyek megszólítják őket, amelyeknek mesélnivalójuk, karizmájuk van. És mindemellett egyre szélesebb rétegnek fontos a vintage-ben megtestesülő újrahasznosítás, és ha nem is teljes mértékben ilyen tárgyakkal rendezik be otthonukat, szeretnek becsempészni egy-egy régi tükröt, bájosan kopott fotelt, patinás rézdíszt, napszítta antik szőnyeget, ezáltal varázsolva igazi otthont a lakásból – mondja Judit, aki szerint a vintage bizonyos szempontból luxus, mert különleges, egyedi, nem kommersz, kuriózum, a minősége pedig felette áll a mai tömegtermeléssel előállított tárgyaknak. – A vintage életstílus. A vintage tudatos döntés, hisz amikor használt terméket választunk, akkor nem csak néhány évre szól az elköteleződésünk. A vintage újrahasznosítás: a régi tárgyak új esélyt kapnak, ez az egyik legnagyobb értéke. A vintage befektetés: előfordul, hogy a ritka darabok néha drágábbak, mint hasonló funkciójú modern társaik, de időtálló, ritka holmit vásárolni egyben befektetés is, ezek a tárgyak az évek múlásával egyre értékesebbek lesznek.

Eléggé luxusnak hangzik, nem?

A farmeremnek titkai vannak

– A turkálókban vásárlás számomra nem valamiféle ökotudatos szemléletből fakad, hanem egyszerűen gyerekkorom óta irtózom attól, hogy ott lóg a boltban egymás mellett a sok egyforma ruha – mondja Jakab Juli színésznő, forgatókönyvíró a másodkézből származó holmik iránti elkötelezettségéről. – Ez akkor tudatosodott bennem, amikor rájöttem, hogy boldogan kihúzom a bálából a címkéje szerint fast fashion trikót, miközben ha ugyanezt a márkaboltban látom, simán továbbmegyek. Valahogy mindig izgalmasabb volt kutatni. Új világ nyílt meg előttem, amikor rájöttem, hogy létezik varrónő, tehát kisebb módosításokat is lehet eszközölni egy ruhán. Aztán elkezdett az is tetszeni, hogy a vintage ruhákat már hordta valaki más. Biztos vagyok benne, hogy sokakat pont ez taszít, nekem viszont jó érzés, hogy járt már itt-ott az a farmer, titkai vannak. Huszonéves koromra fordultam a vintage felé, azóta már a turkálókban is az évtizedes öltözeteket keresem inkább.

Mi a különbség a vintage és a second hand vagy használt ruha között?

A vintage egyik legfontosabb jellemzője, hogy régi, azaz egy letűnt kort idéz. Nevezhetjük antiknak is: abban a formában már hosszú ideje nem gyártják. Nagyjából az első világháború óta szerepel a kifejezés a kereskedelemben, amikor olyan textilhiány volt, hogy az emberek kénytelenek voltak a régebbi, rájuk hagyott ruhákból öltözködni. Nagy szerencsével kincseket érő vintage darabokat lehet találni a turkálókban is, de azért alapvetően ezek a vintage-re szakosodott boltokban találhatók meg.

A second hand legegyszerűbben használt ruhának fordítható, bár sok esetben ezeken a ruhákon is ott van az eredeti címke. A turkálókban található holmik nagyrészt Angliából, Olaszországból és Németországból érkeznek, és  jótékonysági szervezetek gyűjtik őket, vagy azokból a konténerekből származnak, amelyekbe Európa nagyvárosaiban le lehet adni a felesleges ruhákat. És még ki tudja, honnan…

Fotó: Getty Images