A kortárs balett egyik legenergikusabb és legújítóbb világsztárja, az ukrán Szerhij Polunyin a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatja be táncdrámáját, a Raszputyint.

Balettművész, filmszínész, tanár, kreatív koreográfus – melyik szerepe az elsődleges? Hogyan tudja mindezt beleszuszakolni az idejébe?

Ha valaki nem pazarolja az idejét, hanem jól gazdálkodik vele, akkor nagyon is sok mindent csinálhat párhuzamosan – vagyis megvan a lehetősége, hogy időről időre különböző dolgokat próbálhasson ki. Ám elsősorban és mindenekelőtt balett-táncos vagyok! Minden más ezen felül jön.

Rögtön a karrierje elején a londoni Királyi Balett legfiatalabb vezető táncosa lett. Hogy hatott önre a gyors siker?

Nem is volt olyan gyors a siker. Kilenc évet töltöttem profi balettiskolában, mielőtt beléptem a Royal Ballet-be. Persze nagyon fiatalon csatlakoztam, de még innen is hosszú út vezetett addig, hogy első táncossá válhassak. Keményen meg kellett dolgoznom érte. És ha valaki így tesz, mindig eljut oda, ahová szeretne. Mindez nem változtatott meg. Inkább úgy vagyok vele, hogy ha elérek egy bizonyos célt, folyton felmerül bennem a kérdés: „Hogyan tovább? Mi lesz a következő lépés?” Örökké ez hajt, bármi történjen is, bármeddig kelljen is küzdenem az eredményekért. Sokat tanultam a Királyi Balettben, és sokat is kaptam tőle. Amikor eljöttem, jó pár éven át azért annyira nem hiányzott. Miközben az ember persze mégiscsak nosztalgiával gondol vissza néhány konkrét dologra. Például, hogy gondoskodtak rólam, és kizárólag magamra és a táncra koncentrálhattam. Mióta saját cégem és társulatom van, ezt határozottan hiányolom.

Oroszország és Ukrajna híres a balettművészetéről is. Mi az oka annak, hogy ez olyan mélyen áthatja az ottani kultúrát?

Valóban sok híres táncos jött Ukrajnából és Oroszországból – talán a táncoktatást jellemző nagymértékű fegyelmezettség és az erős tanáregyéniségek miatt. És persze az is fontos, hogy hatalmas szeretetnek örvend a műfaj ezekben az országokban; a közönség nagyra értékeli a balettet.