Gerillaművészet. Hogy az mi? A város merész, de nem öncélú birtokba vétele. Egyfajta belakása művészet segítségével. Engedélyek és bürokratikus ballasztok nélkül. Kolodko Mihály legismertebb szobrai egészen kicsik, de nem csak ezért figyelünk fel rájuk.

Titokzatos, szerethető, humoros és eredeti. Ilyen a gerillaművészet. A gerillaművész nem pályázik, nem egyeztet, nem törleszkedik megrendelőkhöz, nem alkudozik költségről és ízlésről. Nincs engedélyeztetés és ünnepélyes szoboravatás sem. Csak az alkotás van, és annak rajtaütésszerű kihelyezése.

Budapesten Kolodko Mihály kis méretű szobrai fémjelzik ezt a művészeti formát. Divat lett vadászni a miniszobrokra, de sokan csak véletlenül veszik észre a kockásfülű nyulat a Sikló végállomásánál, vagy a főkukacot a Duna-parton, a bűvös kockát, Mr. Bean mackóját, Brekit, Liszt Ferencet, Herzl Tivadart vagy a tizennégy karátos autót. Sokan csak azért állnak meg, mert „van ott valami, de mi lehet?”, aztán elmosolyodnak, és mennek tovább. A művésznek ez is jó, semmit sem akar görcsösen a befogadótól. Amihez ragaszkodik, az a művészi szabadság, a kompromisszumok nélküli megvalósítás. Neki az üzenet a fontos, de semmit, még ezt sem képviseli erőszakosan. Ha egy szobrát ellopják, nem biztos, hogy újra kihelyezi, mert a műveivel szolgálni akar, ezért figyeli, hogyan reagálnak rájuk, hogyan tudnak együtt élni velük az emberek.

Kolodko Mihály nevét és arcát sokan ismerik már, ha tehetné, vissza is venne az ismertségéből kicsit. Az énmárkaépítés korában ez meghökkentő, mégis így van. Megrendelésre is csak akkor dolgozik, ha a felkérés és az ő világa harmóniába hozható. A megélhetésre vonatkozó óvatos kérdéseimre azt feleli, ő szegény ember, úgyhogy ezzel nincs gondja. A sikert nem díjakban méri, fontosabb, hogy elégedett legyen, létre tudja hozni, amit szeretne, anélkül hogy használni engedné magát.