Mélyszegénységben élő gyerekek ezrein segít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, és a munkájukra a járvány után nagyobb szükség van, mint valaha. Az önkéntesek a nyári táborokban még jobban megismerhetik a gyerekeket, és úgy tanítják meg nekik az egészséges élet alapjait, hogy közben szívesen megzenésítik szerelmes verseiket is.
Kastélyosdombó a déli határnál fekszik, fotós kollégámmal, Bielik Istvánnal a fővárosból három óra alatt érünk az Ökumenikus Segélyszervezet Esélytáborába. Az előttünk leparkoló mikrobusz viszont csak a szomszédos településekről hozott kisgyerekeket. Hátizsákkal totyognak a medencéig ‒ kezdődik a napközis úszótábor.
Mellettük a ház ablakából zongora hangja szól: a ZeneVarázslat tábor résztvevői – akik a segélyszervezet Szimfónia Programja keretében már korábban is ismerkedtek a zenével – egy hetet töltenek itt. Félkörben ülnek. Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész legendás zeneszerzőkről mesél nekik, a történeteit lánya, Farkas Lili illusztrálja az elektromos zongorán. A művésznő az előadást teleszövi jellemformáló gondolatokkal.
‒ Liszt Ferenc korában nem az volt a menő, kinek milyen a telefonja, vagy milyen autót vezet – meséli két művész versengése kapcsán. Megemlíti a szeretet, a hit, a barátság fontosságát, és hogy a zeneszerzők ezeket az üzeneteket miként rejtették a hangok mögé. Közben arra kéri a fiatalokat, figyeljék meg, hogy a zene, amit hallanak, milyen érzéseket közvetít feléjük.
A többi önkéntessel követi a foglalkozást az énekes, Wolf Kati is. Amikor a gyerekek körbe állnak, hogy menüettet táncoljanak, csatlakozik a nagyfiúkhoz. Széles mosolyával, vicces mozdulataival gyorsan feloldja a srácok gátlásait.
‒ Ha kitalálunk valamit, amin nevetgélni lehet, ha azt látják, hogy a felnőtt, akit a tévéből ismernek, nem egy megfoghatatlan, karót nyelt nő, hanem közöttük ugrabugrál, ők is elengedik magukat ‒ meséli később a szünetben. Kati évek óta segíti a szervezetet, idén már harmadszor táborozik önkéntesként. ‒ Jó látni, hogy itt egyénre szabott segítséget kapnak a gyerekek, és olyan élményeket élnek át, amelyekkel máshol nem találkozhatnának ‒ mondja. ‒ Ráadásul a zenén keresztül kiengedhetik a gőzt. Mindig keresünk és előadunk egy olyan dalt, amit mindenki ismer. Fontos, hogy megmutathassák, bennük milyen zene él.
Minden napra új múzsa
‒ A zene hidakat épít közöttünk ‒ fogalmaz az udvaron Várnagy Andrea, a ZeneVarázslat Mozgalom megálmodója, aki küldetésének érzi, hogy minél több fiatallal szerettesse meg a komolyzenét. Ehhez ellátogat a szegényebb térségekbe, vezetett már tábort fogvatartottak gyerekeinek is, sokszor koncertezik Erdélyben és Kárpátalján. ‒ Már most, a harmadik napon is érzem, hogy a gyerekek közvetlenebbek, megosztják velem a titkaikat, tanácsot kérnek tőlem, és hogy szeretnének minél hamarabb megtanulni zongorázni. Egy kisfiú például azzal jött oda hozzám, hogy az egyik lánynak szerelmes verset írt, és segítenék-e neki megzenésíteni. De másnap már azt mondta, változtatnia kell a szövegen, mert azóta más tetszik neki.
Egy fiú lép mellénk: megcsípte a lábát egy darázs. Andrea elsiet vele. A többiek szaladgálnak tovább. Két önkéntes a srácokkal focizik, az egyik gyerek mezítláb játszik. Három lány szurkol nekik. Megkérem őket, mutassák meg a szállásukat. Az egyik lány hófehérkés párnát hozott magával, a másiknak a fiókja tele van édességgel. Azt mondják, a táborban a sok viccelődést és a strandolást szeretik a legjobban. A folyosón találkozunk egy nagyobb fiúval. Ádám egy közeli településről érkezett. Még nincs saját hangszere, az alapítvány gitárján tanul, mostanában érdekli a zongora is. Később a ház előtt egy másik fiúval a zenéről és a szomorúságról beszélgetünk. A legbánatosabb akkor volt, meséli, amikor a barátai elköltöztek.
Szumóbajnokság robotoknak
A mélyszegénységben élő gyerekekre a pandémia különösen nagy terhet rótt, mert az értő olvasásban általában gyengék, és a kiadott feladatokat a szüleik is nehezen értelmezték. Ezért a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szerepe még jobban felértékelődött.
– Az első hullámnál hirtelen változott meg minden. Át kellett állni a digitális oktatásra, nem fogadhattuk az ügyfeleket, mi viszont nem tehetjük meg, hogy bezárjuk a központjainkat, és magukra hagyjuk az ellátottakat. Azonnal begyűjtöttük az elérhetőségeket, és megkerestük az iskolákat azzal, hogy miben segíthetünk – idézi fel Rácsok Balázs szociális igazgató. – A szegregátumokban a távoktatás nehezen működött. Lehet, hogy a diákok az első hónapban még felkeltek hatkor, de később már csak tízkor másztak ki az ágyból. A legtöbb helyen a digitális fejlesztés kimerült abban, hogy az iskolából feladatlapokat vittek ki a tanulóknak. Máshol meg azt láttuk, hogy a gyerekek mobiltelefonon nézik a leckét, és előbb elfárad a szemük, utána meg elfogy az internetkeretük. Ezért tabletet vagy laptopot adtunk a nekik úgy, hogy a szülőket szigorú szerződés kötötte: csak addig maradhatnak az eszközök, ameddig az iskola igazolja, hogy a házi feladat mindennap elkészül. A Családok Átmeneti Otthonába külön pedagógusokat is felvettünk. Végül sok gyereknek jobb lett a bizonyítványa, mint a járvány előtt volt.
Idén a Jelenlét Pontokon kisebb csoportokat indítottak, a tantárgyi korrepetálás, a mozgásterápia, a logopédiai és gyógypedagógiai foglalkozások mellett fejlesztették a digitális készségeket is, hogy a következő hullámoknál a gyerekek már zökkenőmentesen kapcsolódhassanak a távoktatáshoz.
– Tavaly még programozást is tanítottunk a szegregátumban. Volt, aki meglepődött, miért próbálkozunk ezzel ott, ahol az is gond, hogyan jussanak élelemhez és vízhez – meséli Balázs. – A mélyszegénységben élő gyerekeknek nincs jövő idejük, hogy mi lesz holnap, nem számít. A programozás ebben segít nekik, megtanulják, hogy a terveket érdemes lépésekre bontani. Az elején még csak kis színes lapokat rendezgettek a szakkörön, a végén már programozható robotokkal vívtak szumóbajnokságot.
Ha tudják, a szülőket szintén bevonják a különböző programokba. – Próbálunk az egész családra koncentrálni. Ha a gyerek kistestvére mondjuk furcsán használja a kezét, vele is foglalkozunk – folytatja, és rámutat arra, hogy a szegregátumokban az anyák azért tartják állandóan a karjukban a gyereket, mert nem merik elengedni, hiszen a kályha előtt nincs védelem, és az áram sincs biztonságosan bekötve. Márpedig ha a kisgyerek keveset mászik, az idegpályák sem fejlődnek tökéletesen, ami aztán figyelemzavarhoz vezethet.
– Sokan nagyon rossz körülmények között laknak, ezért azzal is igyekszünk segíteni, hogy például építőanyagot vásárolunk, vagy pótolunk két gerendát, hogy a tető ne dőljön össze. Több helyen mobilvécéket telepítettünk. Van olyan község, ahol a családok életét az uzsorás irányítja, nála laknak a fészerben tízezer forintokért. Ott nagy nehezen vettünk egy házat, hogy csökkentsük a függőségüket.
Az első tapstól a rollerig
A tábor csak egy része az egész éves munkának, ide azok a gyerekek jöhettek el, akik az év közbeni foglalkozásokon rendszeresen részt vettek. Mivel a szülők aggódtak a vírus miatt, a szervezők megígérték, hogy a lézerharctól az úszásig minden programot az Esélytábor területén tartanak meg.
Az egyhetes együttlét az önkéntesek számára kiváló lehetőség, hogy igazán megismerjék a gyerekeket. Itt van idő a mély beszélgetésekre, kiderülhet, hogy valaki csak azért agresszív, mert az iskolában a kortársai folyamatosan bántják, és az egyetlen esélye a túlélésre, ha támad. Többen voltak, akik Kastélyosdombón tanulták meg, hogy fontos a rendszeres fürdés és fogmosás. Az önkéntesek igyekeznek megteremteni bennük az igényt az egészséges táplálkozásra is. Rácsok Balázs olyan gyerekkel is találkozott, aki a kötelező programokon eleinte bepisilt, annyira szégyellte, hogy kikéredzkedjen, de miután a nevelő megnyugtatta, hogy bármikor, szó nélkül kimehet a mosdóba, a probléma megszűnt.
És persze a tábor kiváló alkalom a tehetségek felfedezésére. Az egyik diák például meghallgatott egy zenét a telefonján, majd egy óra múlva lejátszotta szintetizátoron. Másnál felfigyeltek arra, hogy jó érzéke van a tánchoz. Debrecenben az ökumenikusok artistaképzőt indítottak nehéz sorsú gyerekeknek.
– Amikor először lépnek fel, és megérkezik az első taps, az hatalmas lökést ad annak, aki addig csak azt hallgatta, úgysem viszi soha semmire – magyarázza Balázs. A gyerekeket eredményesen lehet ösztönözni, jutalmazni a „tallérokkal” is, amiket beválthatnak ajándékokra. – A tallérrendszert minden évben közösen találjuk ki, megbeszéljük, minek örülnének, ezzel is tanulják a demokráciát, alakíthatják az életüket. Először azt hittük, csak felesleges butaságokat szeretnének majd, de tévedtünk. Olaszliszkán például az üvegsakk számított presztízsnek, meg a féloldalas iskolatáska, kértek már gördeszkát és rollert is. Ha okosan árazzuk be a jutalmakat, kialakulhat a belső motiváció. Ez a felnőtteknél ugyanígy működik. A Családok Átmeneti Otthonában a szülők például akkor kaphatnak tallért, ha részt vesznek a munkaerőpiaci tréningen, vagy takarítanak, és művelik a kertet. És egy idő után az édesanyák, ahelyett hogy tőlünk kérnének pelenkát meg bébitörlőkendőt, a tallérjaikat váltják be a termékekre.
A szünetnek vége. A közös zenélés következik, zongora hangja tölti ki a termet, több önkéntes is gitárt ragad, Balázs három kamasznak mutatja az akkordokat. A fiatalok eleinte halkan énekelnek, de amikor Andrea is besegít nekik, felbátorodnak. A dallamot azonnal felismerem, a Let It Be a Beatlestől. A szöveg azonban magyar, egy fogvatartott írta: „Itt nincs se bú, se baj, csak jóság vesz körül. / Fogjuk egymás kezét, kicsiny szívünk örül. (…) / Kérlek, Istenem, segítsd az életem! / Jól érzem magam, maradhassak kisgyerek!”
Fotó: Bielik István
A Nők Lapja és az Ökumenikus Segélyszervezet közös akciója
Nyújtsunk együtt kapaszkodót a legkisebbeknek!
A járvány hosszú hónapjai nemcsak számunkra, de a gyermekek számára is tele voltak lemondásokkal, veszteségekkel, ők mégis hősiesen viselték a megpróbáltatásokat. Az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programja keretében országszerte 20 helyszínen 3000 gyermek felzárkózását segíti rendszeresen fejlesztő foglalkozásokkal, átmeneti otthonokban és hátrányos helyzetű térségekben. Erre a kapaszkodóra a járvány miatt nagyobb szükség van, mint valaha, hiszen a pandémia hónapjai alatt sok gyermek esetében tovább nőttek a hátrányok, sok család került még nehezebb helyzetbe.
A Nők Lapja a Te is hős vagy! kampány keretében most azért fog össze olvasóival, hogy az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen minél több gyermeknek tudjunk kapaszkodót nyújtani a járvány alatt tovább halmozódó lemaradások ledolgozásához. A Te is hős vagy! kampány küldetése, hogy felhívjuk a figyelmet a nagyvilág számára sokszor láthatatlan helyzetekre.
Kérjük, segíts te is!
Online adományozás: segelyszervezet.hu/noklapja
Adomány-számlaszám: 11705008-20464565 (közleménybe írja be: Nők Lapja és az e-mail-címét)
További információ és csekkigénylés: +36 1 205 3955 (munkaidőben)
Az adománygyűjtés 2021. december 31-ig tart.
Támogasd egy gyermek felzárkózását fél éven keresztül. Akár havi 1000 forint is hatalmas segítséget jelent! A rendszeres adományozást indítók három hónapos nőklapja.hu online előfizetést is kapnak.
Szeretnénk, ha minél több olvasónk bekapcsolódna a segélyakciónkba, ezért időről időre bemutatjuk a programban részt vevőket, a célokat és az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját annak érdekében, hogy meggyőzzünk titeket is, érdemes adni! A Nők Lapja kiadója is pénzadománnyal tevékeny részt vállal a segítésben.
