Szempillaspirál: ötszázezer, dezodor: egymillió, testápoló: két és félmillió találat a keresőben. Nehezen hihető, hogy néhány évtizeddel ezelőtt ezek a kozmetikumok ritka kincsnek számítottak Magyarországon. Pedig így volt.

Amikor a tornaóra után az öltözőben először fújtam magamra a barna Bac dezodor kellemesen fanyar permetét, királynőnek éreztem magam. A lányok azonnal körülvettek, szerették volna kipróbálni. Csak a legsportosabb osztálytársnőim tusoltak a suliban, szappannal, persze, a tusfürdőt még nem találták föl. Aki valódi Lux szappannal habozott, azt mindenki irigyelte. A Lux illata a Nyugat egzotikus leheletét árasztotta a levegőben, olyan tartósan, hogy még órákkal később is érezni lehetett.

Ronggyá sültünk

Én illatos szappannal csak az egyik barátnőmnél találkoztam, a lila színű, orgona- vagy levendulaillatú szappan kedvéért náluk folyton kezet mostam. A mi családunk Baba vagy Flóra mosószappant használt, de Apuci az illatos fürdőt is szerette. Létezett akkoriban egy kis, kerek tabletta, alufóliába és papírba csomagolva árulták. A kádba dobva pezsgett, a vizet élénksárgára vagy zöldre színezte, és finom citrom- vagy fenyőillat lengte be a fürdőszobát. Borotválkozás után pedig a legendás 4711 Eau de Cologne kölnivizet használta édesapám, még ma is érzem friss, citrusos-levendulás illatát.

Hogy fürdés után mivel kentük magunkat? Semmivel. Eszünkbe sem jutott, hogy a testbőrünket is külön ápolnunk kéne. Legfeljebb a strandon kentük be, ott sem azért, hogy védjük. Ellenkezőleg, hogy még barnábbra süljünk, aranyosan csillogó napolajat simogattunk a bőrünkre. Hiszen az Opera bergamottos napolaj üvegén azt írták: egyenletesen, felégés nélkül barnít. A Caola tejfehér, használat előtt felrázandó napolaja 5 forint 70 fillérért hasonlóval kecsegtetett. Az ígéretekkel ellentétben rendszeresen ronggyá sültünk, sajnos szó szerint, a bőrünk úgy foszlott le rólunk, mint a rétestészta levelei. Ilyenkor következett a jajgatás és a tejfölös, uborkás pakolás az elsötétített szobában…