Ketten kellünk hozzá. Mindig. Ahhoz, hogy élni kezdjen egy gondolat, egy történet, egy érzés. Én csak elkezdhetem.

Ide terítsd le, Sanyi! Ne, ne oda, ott alig van árnyék. Vagy várjál csak… mégis inkább oda, mert itt van egy csomó csikk. Ó, mégsem, oda a két fa közé! Igen, az tökéletes. De a plédet tedd a másik oldalra, mert oda jön a sátor. Miért? Nagyon is jó lesz, ha a gyerekek ebéd után aludnának egyet. Te is szoktál. Mi az, hogy ha hagylak? Nem tudom, miért mondasz ilyet, veszekedni akarsz nyaraláskor? Na, jó, akkor hagyjuk. Őrület ez a meleg, még jó, hogy nem a napon vagyunk. Gyerekek, hová szaladtok? Menj már utánuk, mert leégnek. Jó, akkor addig kenj be engem. Ne azzal, az csak harmincas, tegnap vettem ötveneset. Vagy azt akarod, hogy ráncos legyen a feleséged? Bőven kenjél rá. A nyakamra is! A pántoknál is! De nehogy összekend a fürdőruhámat! Na, most bekenlek én is. Miért ne az ötvenessel? Rákot akarsz kapni? Tudom, hogy rinocéroszbőröd van, de én meg olvasok orvosi cikkeket.

Hol a hűtőtáska? Miért oda tetted? Mindjárt rásüt a nap, és akkor felolvadnak az akkuk. Ide tedd, mellém. Vagy inkább oda, a fa tövébe. Kérsz valamit? Nem? Keveset iszol. A magyarok általában keveset isznak, ezért is van az a sok magas vérnyomás, meg minden betegség. A sör nem számít. Bár azt is hoztam. Milyet? Olyan gyümölcsöset. Mióta nem szereted? Én nem emlékszem, hogy mondtad volna, de most nyaralunk, ilyenkor könnyedebb dolgokra vágyik az ember. Hát én például. Ne aggódj, csirkét hoztam, meg kenyeret is, meg paradicsomot, gyümölcsöt. De azért majd ehetnénk valamit itt is.