Csontváry Kosztka Tivadar keresztül-kasul beutazta a világot. A nyarakat a Tátrában töltötte, a telet délen, Itáliában, Dalmáciában. Mindvégig a „Nagy motívumot” kereste.

Az okleveles gyógyszerész huszonhét évesen, belső sugallatra kezdett festeni. Negyvenegy éves, amikor az első olajképét vászonra teszi, és ötvenhat, amikor az utolsót. Tizenöt esztendeig egyfolytában utazik, és szünet nélkül fest.

Pompeji vonzásában

Csontváry 1895-ben járt először Pompejiben, modellre nem telt neki, hát festette a tájat, a várost, az égnek meredő oszlopokat, a chirurgus (sebész) házát, előtérben az áldozati oltárkővel, háttérben a Vezúv füstölgő kúpjával.

Pompeji villámgyors pusztulása kétezer éve foglalkoztatja az embereket. 79. augusztus 24-én az itáliai kikötővárosban az emberek arra ébredtek, hogy házaik rázkódni kezdtek. Dél körül hatalmas robajjal megremegett a föld. Kitört a Vezúv. Addig az ott lakók nem is sejtették, hogy a fűvel-fával borított hegy valójában tűzhányó. A nap eltűnt, hamu, kő és törmelék záporozott Pompeji házaira és rémült lakosaira. A várost másnap reggel érte el az izzó láva, betört házakba és megölte az ott megbúvókat. Pompejit és környékét négy méter magas törmelék temette be. Ennek köszönhető azonban, hogy hihetetlen épségben megmaradtak a pompeji lakosok épületei, tárgyai, sőt, a csontjaik is. Az eseményt a közelben tartózkodó ifjabb Plinius írta meg. A Nápoly közelében fekvő Pompeji romvárosa ma a világ egyik leggyakrabban látogatott turistalátványossága, a Világörökség része.

Mostar, Jajce vizei mellett

Csontváry 1903 tavaszát Hercegovinában és Boszniában töltötte. Itt alkotta a Római híd Mosztarban című remekművét, amit a meseszép városka, Mostar ihletett. A smaragdzöld vizű Neretván átívelő hidat látványhűen, bár két nézőpontot egyesítve örökítette meg a festő. A kép élénk színei ellenére is álomszerű, a táj kihalt, emberek alig láthatók, s talán Csontváry mérhetetlen magányosságát is kifejezi.