Álmatlanul fekszem a hőségben, és azon töprengek, hogy minden eddigi elvemet sutba dobva mégiscsak be fogom szereltetni a légkondit. Felkelek, kimegyek a fürdőbe, megeresztem a zuhanyt. Öt-hat percig szobrozom a víz alatt, egyre hűvösebbre állítom. Ha ennyi vizet elpazarolok, akkor már úgyis elvisz az ördög, úgyis akkora lesz az ökológiai lábnyomom, mint egy jetinek: ezen már a légkondi sem fog rontani. Legfeljebb életem végéig tömegközlekedem. Még jobban mérsékelem a húsfogyasztásomat. Mindent csak ecettel fogok tisztítani.

Kilépek víz alól, alig törölközöm meg, hátha ez is segít.

Kereszthuzatot csinálok, de hűvös levegő helyett csak langyos fuvallat áramlik be a szobába, és az éjszaka távoli zajai. Egy kanyarodó, magányos autó, lombok zúgása. Legalább a szél fúj, ettől kicsit elviselhetőbb a hőség.

Visszafekszem, de nem tudok elaludni. Találmányokon töröm a fejem. Szabadalmaztatnom kellene például a hűtőszálas lepedőt, ami egész éjjel temperálja a rajta alvót. Már csak egy lelkes gyártót kell találnom hozzá, és gazdag leszek! Soha többé nem kell reklámszöveget írnom és rendhagyó irodalomórákat tartanom zoomon negyven lenémított bogyófejnek a képernyőn. Tovább szövöm a gondolatokat a lehetséges találmányokról. Amikor az álmennyezetbe rejthető, citrom illatú, mentolos vízpárabefúvó részleteit igyekszem fejben kidolgozni, váratlanul elalszom.