Vámos Miklós kérdése:

Kedves Orsolya, te vagy az a többnyire Bécsben élő hazánk lánya, aki történetesen világhírű hegedűművész, erről azonban itthon viszonylag kevesen tudnak. Milyen érzés ez? Továbbá: nagy előszeretettel játszod a holokauszt idején elhallgattatott (elpusztított) zsidó zeneszerzők műveit, egyfajta jóvátételként. Szép ötlet. Hogyan kezdődött? Végül: úgy hallom, dolgozol az első könyveden, melynek címe: Kuti Sándor – az elhallgattatott zene, ezt angolból fordítom. Hogy állsz a munkával? Miért éppen Kuti? Melyik nyelven írod?

Korcsolán Orsolya válasza:

Na, ez egy jó, és egyben jó nehéz kérdés. Mármint az első. Azt hiszem, egy művésznek nem szabad azzal foglalkozni, hogy ki, hol és mennyire ismeri, itt miért ennyien, ott annyian miért nem. Én valami egészen mást tartok fontosnak, valami egészen másban hiszek. Menni kell konokul az általad megálmodott úton, játszani a valami miatt neked fontos darabokat, zenéket, amiket talán más nem is tűz programra, és megmutatni valami csodálatosat, megindítót, rácsodálkoztatót a világból a közönségnek, amit ők eddig talán nem vettek észre.

Én magam lepődöm meg a legjobban, amikor mondjuk Tokióban a lemezboltban az általam legnagyobbnak tartott óriások mellé valaki (gondolom a kiadó, a Deutsche Grammophon) beteszi a Kuti Sándor műveit felsorakoztató lemezemet. Ez persze csodálatos érzés, álomba illő, de akkor ezen a ponton érdemes felébredni.