Az iskolákban már úgy-ahogy elnézzük, hogy balkezes a gyerek, ám a teljes elfogadástól még messze vagyunk. Ismerős mondat: „Nekem semmi bajom a balkezességgel, csak az én gyerekem ne legyen az!”

Vagy az elfogadó nagyi, aki ebéd közben odasúgja az unokájának: „A szép kezeddel egyél!”

Megértőbb a légkör a gyerek körül ott, ahol a családban is előfordul a balkezesség.

Az elfogadás megléte vagy hiánya kultúrtörténeti okokra is visszavezethető, hiszen számos jelzőnk, szófordulatunk, kifejezésünk van a bal jelzésére, vagy inkább megbélyegzésére. Bal lábbal kelt fel, balkézről jött, ez is balul sült el, baljós jel, de ide tartozik a balfék szavunk is.

Az egyik legrégebben, a mai napig kutatott kérdés: mitől lesz valaki balkezes? Újabban a válasz keresésébe beszállt a genetika is. Az már kiderült, hogy nagyon sok tényező befolyásolhatja, módosíthatja, melyik kezünk lesz a domináns. A balkezesség függhet a genetikai háttértől, a méhen belüli szállás kényelmességétől, a pocaklakó elhelyezkedésétől (hol kötődik a méhlepényen belül?), a méhen belüli véráramlástól.