Tán egy évvel ezelőtt láttam őket egy beszélgetős-zenés tévéműsorban. Amikor Szonja belépett a stúdióba, Kata arcát felszabadult mosoly ragyogta be, és olyan cinkosan nevettek össze, ahogy csak jóbarátok tudnak. Lám, színésznők is szerethetik egymást őszintén, gondoltam elégedetten.
Aztán most, ezen a forró nyári délelőttön, amikor szemben ülök a feketében pompázó Katával és a hófehérben tündöklő, mosolygós Szonjával, megdicsérem magam, mert látszik rajtuk, hogy a tévéstúdiót beragyogó barátságuk valódi volt, majd arra is ráébresztenek, hogy szép és ismert színésznők sem érezhetik magukat jól a siker hullámvasútján, ha nincs nagy adag lelkierejük, humorérzékük és öniróniájuk.
Nemrégiben azt bizonygatta egy harmincas riportalanyom, hogy nem létezik női szolidaritás és barátság, mert ha sikeresebb leszel, mint a többiek, a féltékenység meg az irigység azokat is ellenséggé teszi, akik korábban a drukkereid voltak – mondom, miközben a táskáinkkal, telefonjainkkal elhelyezkedünk egy budai kerthelyiség kicsi asztalánál. Limonádé, narancslé, sok víz, jégkocka, pittyen Kata okosórája, csörög a telefonom, a szomszéd asztalnál ismerősök, egyikük az asztalunk felé közeledik, Katát felismeri egy hölgy, és valami fotóról magyaráz, a pincér fárad, de Szonját nem lehet eltéríteni.
OROSZLÁN SZONJA: Olvastam az említett cikkedet, és az jutott eszembe, hogy egy igaz barátod mer figyelmeztetni, ha megcsalnak, és a környezeted kigúnyol a hátad mögött, még akkor is, ha ez nagyon kellemetlen. Én azt gondolom, hogy egy barátságban muszáj őszintének lenni! És ez valóban ritka, de nem csak a színészvilágban.
DOBÓ KATA: Nagyon kevés barátnőm van, aki olyan bátor, mint Szonja. Sarkosan fogalmazva: ő bele mer piszkítani a legszebb pillanataimba is, mert rajta nincs „szűrő”.
Említenél példát?
KATA (Szonja elégedetten somolyog): Ő pontosan be tudja mérni a szakmai, magánéleti helyzetemet, és szinte mindig beigazolódnak a jóslatai. Előfordult, hogy még nem találkozott az új választottammal, de már mondta: Kata, jaj, ne..! És igaza lett. Mivel őszinte – ami néha nem esik jól –, bízom benne, s ha komoly döntést kell hoznom, őt biztosan megkérdezem. Nemigen ismerek nála okosabb nőt. Ezt azért hangsúlyozom, mert még mindig nem kopott le róla a szerepei alapján ráragasztott, „szőke” bélyeg. Pedig ma már abban az életkorban vagyunk, amikor észre lehetne venni, nem az a legfőbb érdemünk, hogy jól nézünk ki.
Mindketten a húszas éveitek legelején lettetek ismertek. Te, Kata A miniszter félrelép című filmmel, Szonja a Valami Amerika főszerepével. Egy színésznek jó, ha fiatalon lesz népszerű, mert senki sem szeret titokban játszani, de biztosan rossz, ha begyömöszölik egy skatulyába.
SZONJA: Küzdesz, bizonyítani próbálsz, igyekszel kimászni a skatulyádból, aztán visszapattansz… Eleinte hívogattam rendezőket, producereket, hogy itt vagyok, hahó, vegyétek észre, tudok mást is, de hiába. Az ember ilyenkor megzavarodik: baj van velem? Nem vagyok értékes? Aztán lenyugodtam, hátradőltem, mert rájöttem, nem kell pofonokért szaladni… Ha sokszor megütöd magad, és felismered, rossz így neked, akkor más utakat keresel és szelektálsz. Én épp azért mentem Amerikába 2015-ben – nem a semmibe ugrottam, jól ismertem a közeget, sok rokonom él Philadelphiában –, mert végleg ki akartam törni a buta szőke szerepkörből. Játszottam ott színházban és filmekben, de nem Amerika meghódítására vágytam, csak mást szerettem volna csinálni, mint itthon.
