Mondhatnánk, hogy minden egy ecsetvonással kezdődött, de ez nem lenne teljesen igaz, hiszen – bár a festészet sodorta őket egymás mellé – az egymásra hangolódás olyan szédítő volt, hogy festeni is elfelejtettek. Sárközi Ákosról, a Michelin-csillagos séfről felesége, a festőművész Sárközi Évi mesélt.

Amikor Ákost megismerted, már híres séf volt?

Közszereplőként találkoztam először a nevével. A gyerekeimmel nagyon szerettük a Konyhafőnök adásait, így hallottunk róla először. Később aztán az Instagramon ismerkedtünk meg, Ákos így vette fel velem a kapcsolatot, ugyanis szeretett volna néhány festőleckét venni tőlem. Ákos hobbiszinten fest, imádja a festészetet és találkozott az én munkáimmal is. Tetszett neki, amit csinálok, ezzel indult el köztünk a beszélgetés. Persze nekem óriási öröm volt, hogy elismerést váltott ki belőle a munkám. Elkezdtünk chatelni a festészetről, a művészetről, megmutatta a munkáit, és mivel mindenképpen szeretett volna fejlődni, megkért rá, hogy adjak pár órát, segítsek neki fejlődni. Nagyon örültem a felkérésnek. Tulajdonképpen így kezdődött a mi közös utunk.

Ezek a festőleckék valóban megvalósultak?

Az első találkozásunkra nagyon készültem, kikészítettem a vásznat, a festékeket, biztos voltam benne, hogy itt hamarosan oktatás folyik majd. Amikor megérkezett, elkezdtünk beszélgetni, és annyira belemélyedtünk, hogy órákig nem tudtuk abbahagyni. Valahogy fel sem merült, hogy nekiálljunk festeni. Az első perctől kezdve egy hullámhosszon voltunk, észre sem vettük, mennyire elszaladt az idő. A végén nagyot nevettünk, hogy ott álltak üresen a vásznak. A következő alkalommal aztán odáig már eljutottunk, hogy lealapoztuk a vásznat. Az enyém megszáradt egy fél óra alatt, az övével pedig azóta sem tudom, mi történhetett, hiszen ugyanazt a festéket használta, de órák alatt sem akart megszáradni. Ültünk a vásznak felett, és csak beszélgettünk és beszélgettünk. Valahogy így indult… Az elejétől kezdve meg tudtuk osztani egymással a legbensőségesebb dolgainkat, szinte azonnal maximálisan bíztunk egymásban. Ákos bizalma nekem nagy ajándék volt.

Ákosról köztudott, amit te is említesz, hogy imádja a festészetet, és a konyhaművészetében kiemelt helyen szerepelnek a színek. Vajon hogyan hatott a találkozásotok a vizuális kultúrátokra?

Nagyon inspirálóak vagyunk egymás számára. És mindenképp van átfedés a munkánk között. Mi úgy gondoljuk, mindkettő művészet, amiben sok közös vonás van. Ákos mindig elmondja, hogy mennyire inspirálom őt a színhasználatban és az absztrakt ábrázolásban. Mostanában ugyan kicsit más stílusban festek, mert más megrendeléseket kapok, de nagyon szeretem az absztraktot, ami Ákos tányérjaira is hatással volt.

Szerinted mi a közös a művészetben és a gasztronómiában?
Mindkettőhöz nélkülözhetetlen a merészség. Nemcsak a festészetben számít az, hogyan használjuk a színeket, nagyon fontos az is, hogy egy adott étel milyen színpompában jelenik meg a vendég előtt. A látvány az első dolog, amivel az étel már a kóstolás előtt le tud nyűgözni. Ebből a szempontból nagyon sok a közös vonás (szó szerint) a festészetben és a gasztronómiában. Ákos egyébként zseniális abban, amit csinál, úgy érzem, ez nélkülem is megvan benne, mégis a mai napig inspirálóan hatok rá.

Elmondod, melyik a legszemélyesebb festmény, amelyet valaha festettél?
Festettem egyszer egy képet, amelynek az a címe, hogy Apának lenni jó. Ákosnak ugyebár van egy ilyen tetoválás az alkarján. A festményen az apuka a nyakában viszi a kislányát, és Ákosnak is egy kislánya van, úgyhogy ez a kép nagyon megérintette őt. Amikor először látta, még nem voltunk együtt, és akkor azt mondta, hogy ezt a festményt mindenképp megveszi tőlem. Azóta is viccelt vele néhányszor, hogy én lehúztam őt ezzel a képpel, hiszen a közös háztartásunkban kötött ki. Végül egyébként eladtuk, de nagyon szerettük mindketten. Fontos volt nekünk, de tudjuk, hogy az alkotásainktól meg kell tudni válni. Úgy vagyok a művészettel, mint az étteremben az étellel, amit kivittek a vendégnek. Van, hogy alkotóként beleszeretek valamibe, vagy beleszeretünk közösen, de ha más ugyanúgy beleszeret, akkor azt nekünk igenis kötelességünk továbbadni, megadni ezzel a lehetőséget, hogy más is örömét lelje benne.

Az otthonotokban a te képeid láthatók?
Elsősorban az én képeim vannak kitéve, bár folyamatosan cserélődnek az eladások miatt, de Ákos képei is sokszor fenn voltak már a falon. Azzal szoktunk viccelődni, hogy az én képeim a nappali közepén a fő helyen lógnak, Ákoséi pedig az eldugottabb helyekre, például az ajtó mögé szorultak.

Milyen festőnek látod őt?
Ákos nagyon tehetséges, rengeteget fejlődött azóta, hogy együtt vagyunk. Annyira ügyes, hogy már adott is el képet, nagyon büszke vagyok rá.

Ha ő fest, akkor adódik a kérdés, ki főz? Te?
Abszolút! A benti konyha az enyém, a terasz pedig az övé. Egyébként Ákos sokat szokott itthon főzni, és ilyenkor én vagyok a kuktája, amit nagyon szeretek, mert ezzel is sokat tanulok. Sokan kérdezték, hogy melyik volt az első étel, amit főztem neki, ilyenkor korrigálom a kérdést arra, hogy mi volt az első étel, amit mertem főzni neki. A poén pedig az, hogy egy hot dog volt. Annál tovább nem mertem menni. Azt hittem, ez egy olyan étel, amit nem lehet elrontani, de nekem sikerült, mert a virslit betettem a mikrohullámú sütőbe, Ákos pedig ettől teljesen kikészült. Végül azért mégis megette az utolsó falatig. De azóta is emlegeti a mikrós epizódot…

Emlékszel a legjobb ételre, amit valaha főzött neked?
Nem tudok ilyet kiemelni, mert bármit főz, az mennyei. Az a legnagyobb zsenialitása, hogy amikor én azt mondom, hogy nincs itthon semmi, nem tudok mit főzni, akkor ő bemegy a konyhába, majd kijön egy félóra-óra múlva és letesz elém egy olyan ételt, hogy a tíz ujjamat megnyalom utána. Bármit képes megvalósítani a semmiből is.

Mindketten hoztatok ebbe a házasságba gyerekeket, te Bálintot és Zsófit, Ákos pedig Annát. Mindig nyíltan beszéltek arról, hogy mozaikcsaládban éltek, elmondod, hogy néz ki ez nálatok?
Rendkívül rugalmasan működik. Mástól is szoktam hallani, és nálunk is így volt az elején, hogy mi, szülők sokkal jobban izgultunk, mint a gyerekek. Emlékszem, amikor először találkoztak a gyerekeink, olyannyira nem akartuk őket sokkolni, hogy megbeszéltük, Ákos csak felugrik pár percre a lányával. Ebből a pár percből aztán több óra lett. Annyira aranyosak voltak a srácok, mintha több éve ismerték volna egymást, sőt, Anna nem is akart hazamenni, mindenáron ott szeretett volna aludni. Szerencsések vagyunk, hogy nagyjából hasonló korúak, 12, 13 és 15 évesek, úgyhogy nagyon jól egymásra tudnak hangolódni, akár kettesével, de hármasban is. Nagyon jó tesók így együtt.

A házasságotok tulajdonképpen a szakmátokban is egységet jelent. Sokat dolgoztok együtt?
Minket most már a legtöbb helyen együtt kezelnek. Ákos és Évi, vagy Évi és Ákos. A művészet és a gasztronómia nálunk nagyon összeforrt. A felkéréseink is sokszor olyanok, hogy Ákos vacsorával készül, én pedig közben bemutatom a művészetet. Persze külön-külön is megvan az utunk, de hatalmas összefonódás van közöttünk, és ezt a kívülállók is csak megerősítik.

Mit látsz, mi lesz veletek tíz-tizenöt év múlva?
Mi sosem görcsölünk a jövőn. Most is ugyanolyan szerelmesek vagyunk, mint amikor először éltük meg ezt az érzést, teljesen tininek érezzük magunkat egymás mellett, és azt gondolom, tíz-tizenöt év múlva is ugyanígy fogunk érezni. Rengeteget vagyunk együtt, minden percet imádunk, megőrülünk egymásért.

Fotó: Falus Kriszta