Ez egy álmodott cím, nem írtam belőle novellát. Illetve mégiscsak írok valamit: azt, amit ezzel a mondattal kezdtem el. Fikció helyett vallomást az álomról és az álomszerű ébrenlétről. Mindkettő itt és most történik: az álom megfejtésre vár, a valóság viszont nem vár semmire, csak van és ragyog, mint a rám boruló, melegét még mindig bőven ontó, feszesen fénylő mediterrán égbolt. A hosszú bezártság után éppen a valódi tér tűnik valószerűtlennek, holott harminc éve ismerem: ha tehetem, itt nyaralok kamaszkorom óta, az Adria sziklás és törmelékes tengeröblében, a gyantaillatú feketefenyők árnyékában. Látni a túlpartot innen: egy másik ország gyönyörű kisvárosának fehéren és pirosan izzó tetői és templomtornyai derengenek a láthatáron.
Egy hete itt vagyok, végre kipihentem magam, úgyhogy elkezdtem álmodni megint, bár nem mindig emlékszem az álmaimra. Már a féléber első mozdulatommal a mobilért nyúlok az ágyból, és azzal az ürüggyel, hogy megnézem az időt, rögtön rákapcsolódom a világhálóra is, és a hírek, képek, levelek, üzenetek zavaros áradata szemvillanás alatt elmossa, kimossa belőlem, hol jártam éjszaka, amikor kiléptem az életem aktív idejéből a sugallatos, még annál is aktívabb passzivitásba. Hiába tudom, hogy az álmok üzenetek egy okosabb magamtól, magamnak (vagy éppen, de ebben nem lehetek biztos, valaki nálam sokkal okosabbtól, nekem), hiába érzem, hogy jelképeik megfejtésétől, értelmük kimondásától, érzelmeim megnevezésétől kigubancolódhatna belőlem a bizonytalanság. Kirázom a fejemből az álmot, mintha nem számítana a tudatalatti üzenet, kávét döntök magamba, belebonyolódom a képernyőn olvasott levelekbe és hírekbe: lépre megyek, beleragadok a világ ezerféle bajába, szörnyűségébe, olyan problémákba, amelyeket esélyem sincs egyedül megoldani, csak megragadnak, szorítanak, kiszívják belőlem az örömöt, az életerőt. Sem az álmaimon, sem a tágabb valóságon nincs hatalmam, ám az álmaim segíthetnének a nagyobb valóság megértésében, a feladatok valódi vállalásában. A világfájdalmam viszont nem segít, sem magamnak, se másnak.
