Elhagyni a régit, megtalálni az újat, majd kiismerni, felfedezni, hozzászokni. Megszeretni! Mindeközben pedig a lehető legkevesebb idegeskedéssel vészelni át a hurcolkodást. Lehetséges? És egyáltalán, milyen változásokat hozhat életünkbe maga a helyváltoztatás?

Amikor július végén becsukódott mögöttem a kitakarított, üresen visszhangzó, régi lakás ajtaja, az újban pedig még ott tornyosultak a kipakolásra váró, feliratozott dobozok, elfogott a sírhatnék. Kellett nekem ez a változás? Elveszettnek éreztem magam, pedig az utóbbi tíz év tizennégy albérletváltásával rutinos költözőnek számítok. Ráadásul, amikor először költöztem, Győrből Budapestre, az egyetem miatt, alig vártam, hogy elfoglalhassam életem első önálló kuckóját. Négyen osztoztunk akkor az Oktogonhoz közeli albérleten, szobatársammal a galérián elhelyezett matracokon aludtunk, mégis úgy éreztük, otthonra találtunk, és kitárult előttünk a világ. Lelkesen vetettük bele magunkat az új város és az új emberek megismerésébe. Hasonló örömteli várakozást hallok ki a fiatal pár, Réka és Dávid hangjából, akik első kisbabájuk érkezése előtt döntöttek úgy, hogy – habár a megszokott budapesti környéken maradnak –, nagyobb lakásba költöznek.

– Miután megtaláltuk az új otthonunkat, sikerült egy hónapon belül eladnunk a régi lakást. Viszont a kiköltözésre kaptunk négy hónapot, így maradt időnk felfogni, mi történik, és időben, nyugodtan kezdeni a pakolást.

Akkor is stresszes, ha várjuk

Normális, ha a költözés során nemcsak fizikai fáradtságot érzünk, hanem lelkileg is megvisel bennünket a folyamat. A fontosabb életeseményekkor érzékelt stresszt mérő kutatásokban maguk a költözők és azok is beszámoltak bizonyos fokú stresszről, akiknek például a gyermekük költözött el otthonról.