A Szentendrei Skanzen nemcsak épületeket, tárgyakat és múltat őriz, de használja is ezt a tudást. Egy példaértékű programban demenciával élő emberek számára idézi fel azt a tárgyi környezetet, ízeket, illatokat, közeget, ahonnan az emlék legtovább megmarad. Időutazás-ajándék a jelen ködéből, önmagukhoz.
– Csipkebogyóból tea? Mennyit szedtünk gyerekkoromban…! Anyám mindent eltett, ami éppen érett. Csipkebogyót, fekete szedret, kamillát. Azt a pincetetőn szárítottuk…
Máriának ugyanilyen zsírosbödöne, péklapátja, és vizeskannája volt, mint itt, a Skanzen ásványrárói házában. Mesél az egykori otthonról, a tornácos házról, arról, milyen nagy tökök teremtek a kertben. A kemence, a parazsas vasaló, a lisztesdoboz, a Sokol rádió – mind előhívják az emlékeit.
Ez volt a cél! Ez a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum többszörösen díjazott Demencia Programjának lényege. Hogy a demencia még nem előrehaladott szakaszában lévők, akik már nap mint nap szenvednek attól, hogy elfelejtenek dolgokat, a romló rövid távú memória helyett a még jobban működő hosszú távúból emeljenek ki élményeket. A Skanzen munkatársai ma Máriát, Lászlót és Sándort, a Menedékház Alapítvány három lakóját repítik vissza az időbe. Az eleven emlékek időszakába.
A demencia tulajdonképpen gyűjtőnév. Magában foglalja az Alzheimer- és a Parkinson-kóron kívül az érrendszeri és egyéb eredetű szellemi hanyatlást is. A jóléti társadalmak betegsége ez. Romló memóriát, a beszéd, a döntéshozatal, az ítéletalkotás zavarát, a személyiség leépülését jelenti. Sok szenvedést és gyakorlati nehézséget a betegnek és a családnak. Ezeken a foglalkozásokon a betegek életének azon szakaszára összpontosítanak, amire még jobban emlékeznek. Egy ma élő idős embernél ez nagy eséllyel az ötvenes-hatvanas évek időszaka. A mai dolgokban elveszettek, de a múlt visszahozza az otthonosságot és ismerősséget. Kudarc és frusztrációk helyett örömöt élnek át, hogy mi mindenre emlékeznek, mi mindenre képesek. A program kidolgozásába neurológusokat is bevontak, akik megerősítették, hogy az így felszabaduló örömhormonok stimulálják az agyi működést, az pedig kihat a fizikai állapotra, az aktivitásra.
– Ismerős tárgyi környezetet teremtünk, mi is igyekszünk korhű ruhába öltözni – mondja Bokonics-Kramlik Márta múzeumpedagógus, az ismeretátadási osztály megbízott vezetője, aki édesanyja nyolcadik osztályos ünneplőruhájában várja a mai vendégeket. Egész ruhatára van családi darabokból: pöttyös dzsörzéruha, lila estélyi, még otthonka is. És persze retikül! – Ma is az ötvenes-hatvanas évekkel dolgozunk, amikor már megjelentek a típusbútorok, a konfekció. Akár falun, akár városban élt valaki, sok ismerős tárgyat talál. Szifonos szódát, pipereholmikat, szaloncukros dobozt. Van bontatlan üveg Bambink, Munkás és Kossuth cigarettánk. A hosszú távú memóriában megbúvó emlékeket csalogatjuk elő tárgyakkal, ízekkel, illatokkal, ismerős dallamokkal. A memória furcsán működik. Mutatjuk a Bambit, de a poharakban házi szörpöt kínálunk, mégis a Bambi íze hívódik elő. Mondogatják is: ez az ismerős kátrányos íz…!
