Mindannyian újra és újra megújulunk – teljesen biztos, hogy nem vagyunk ugyanolyanok, mint akár egy évtizeddel ezelőtt. Miért lennének kivételek ezalól az apák? Vajon csak érzésre alakult át ez a szülői szerep, vagy valóban beindult valamiféle változás? Itt az apák új generációja: egy áramvonalasabb, magát jobban kifejező, érzelmesebb brigád.
Össznépi tapasztalat: jó tizenöt éve megjelentek az apák a játszótereken. Először csak néhányan érkeztek a gyerekekkel, majd megkezdődött a tömeges rajzás. És nem csak a passzív levegőbe bámulás ment, míg az anyukák végezték a munka oroszlánrészét. Nem. Az apák beálltak a mászóka alá, hogy a gyerek puhára essen, aztán hatalmas homoktortákat kezdtek sütni, és addig lökdösték a hintát, amíg le nem szállt a kora őszi este. Hamar látszott, hogy ez nem csak valami városias hóbort, hanem az egész országban terjed. Az apák összebarátkoztak a gyerekeikkel. A mostani negyvenesektől – akiknek egyébként simán lehet kisgyerekük – a harmincasokig és a húszasokig bezárólag megváltozott valami.
Hogy nem a levegőbe beszélünk, azt jól bizonyítja a Kaliforniai Egyetem néhány évvel ezelőtti felmérése is. Kutatási eredményeik szerint 1965 és 2012 között a nyugati félteke legtöbb országában – Franciaország valamiért kivétel volt – mind az anyák, mind az apák több időt szenteltek a gyerekeiknek. 1965-ben az anyák átlagosan napi 54 percet fordítottak gyermekgondozási tevékenységekre, míg 2012-ben csaknem kétszer annyit: napi 104 percet. Az apák még jobban rákapcsoltak: a gyermekekkel töltött idő majdnem megnégyszereződött. 1965-ben egy apa átlagosan mindössze 16 percet foglalkozott gyermekeivel, míg 2012-ben napi 59 percet. A kutatás azt is kimutatta, hogy a felsőfokú végzettségűek ugyan több időt fordítanak a gyerekeikre, de a trendek továbbgyűrűznek, és minden társadalmi csoport tagjai jobban érdeklődnek a gyerekeik iránt.
Bármit kérhetsz tőlem
– Az utóbbi évtizedben azt lehetett megfigyelni, hogy megváltoztak a szülői szerepek – igazolja feltevésünket és a felmérés eredményeit Steigervald Krisztián generációkutató. – Éppen úgy, ahogy a férfi-női szerepek is átalakultak. Elkezdtük keresni saját magunkat, szerepeinket a társadalomban, a munkahelyen és a családon belül. A mi szüleink voltak az elsők, akik azt akarták, hogy a mi generációnknak jobb és könnyebb legyen. Mi pedig egyet hozzá akarunk ehhez tenni: a gyerekeinknek azt mondjuk, ne csak könnyebb legyen nekik, hanem legyenek boldogabbak is nálunk. Emiatt a mostani gyerekek szülei nem feltétlenül nevelni akarnak, hanem érzelmi biztonságot szeretnének nyújtani. Ez teljesen új irányzat. Tanuljuk, mit jelent, és azt is, hogyan kell jól csinálni. Az érzelmi biztonságban benne van az is, hogy sokkal több a fizikai érintés, az ölelés, a simogatás. Jóval több verbális visszajelzés van. Többször mondják ki ezek a szülők: „Szeretlek”. A mi szüleink ezt nem annyira tudták kifejezni. Nem azért, mert nem szerettek, hanem mert nem volt benne a hétköznapi kommunikációban.
