Vámos Miklós kérdése:

Kedves Vilmos, azt mondtad egy tartalmas interjúdban, hogy a kutya még nem ember, de már nem állat. Szerintem ez telitalálat. Mit gondolsz, megérhetjük, hogy egyszer négylábú társaink emberré válnak? Ha mi nem, legalább az unokáink? Továbbá: a te bon mot-dról az jut eszembe, hogy az ember még nem állat, de már nem is mindig ember. Ez szerinted visszafordítható folyamat-e, s ha igen, hogyan?

Csányi Vilmos válasza:

Amikor két nagyon különböző fajt egymáshoz hasonlítgatunk, a tulajdonságok sokezres választékából csak egy-egy kis csokrot veszünk. Az ember is, a kutya is gerinces, emlősállat, tehát gyerekeit, kölykeit szoptatja, négy végtagja van, bőrét, különböző mértékben ugyan, szőr borítja, emésztőrendszere, idegrendszere is sokféle hasonlóságot mutat. Ha a feltűnő különbségeket akarjuk összeszedni, a kutyának nincs keze, négy lábon jár, természetes közegében ragadozó, agya körülbelül ötven gramm, az emberi agy 1300-1400 gramm, a kutya szaglása több ezerszer érzékenyebb, mint az emberé, hallása is sokkal finomabb. Tehát választhatunk olyan tulajdonságokat, amelyekben nagy a hasonlóság, és vehetők olyanok, amelyekben kicsi. Az idézett interjúban a szociális tulajdonságokat emeltem ki, mert a kutyánál ezekben néhány emberi hasonlóság jelent meg a háziasítás során, ami a rokon farkasra nem jellemző.