Azt mondtam valakinek, hogy segítsen magán. Lépjen hátra hármat, és onnan nézze a dolgokat. Akár egy revizori ellenőrzést (van még ilyen, hogy revizor?), a pótvizsgát, a sikertelen felvételit, egy kényszerű összejövetelt, amit az ember borzalomnak érez, élete drámájának, vagy csak egy értelmetlenül elszúrt vasárnapnak, fölösleges időpocsékolásnak. És mennyiféle nyűg van még. Azt találtam mondani, hogy semmi mást ne tegyen, mint lépjen hátra, még jobb, ha mint egy drón, fölébe emelkedik a dolgoknak, melyek onnan a magasból egyszeriben kicsik lesznek, ha nem is értelmetlenek, de elveszítik nyomasztó súlyukat. Ráadásul a tágassággal körülvéve mindjárt más dimenzióban fogja látni a megterhelőnek, elviselhetetlennek tűnő feladatot vagy eseményt.