„Ülőmunkát végez, ugye?” Ezt a kérdést valószínűleg már sokan megkaptuk életünk során, enyhén rosszalló fejcsóválás kíséretében. A túl sok ülés problémája mindenkit érint, a rá adott válaszok azonban egyénileg különbözőek.

– Testünk arra lett teremtve, hogy szinte folyamatosan mozogjunk: gyalogoljunk, fussunk, felmásszunk valahová, lehajoljunk, leüljünk a földre, esetleg kússzunk is. Csontvázunk, izomzatunk és ízületeink erre a komplex, változatos mozgásra lettek megalkotva. Természetesen az ősember is ült, de csak rövid ideig és a földön, nem pedig széken. Önmagában nem az üléssel van probléma, hanem azzal az időmennyiséggel, amit manapság így töltünk – mondja dr. Horváth Nikoletta egyetemi tanársegéd, a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikájának orvosa.

Az iskolában kezdődik

„Igazi örökmozgó”, „nem tud megülni a fenekén”… Ezek a kisgyerekekre használt kifejezések jól példázzák, hogy ők még az „ősi program” szerint működnek és rengeteget mozognak. Az óvodáskor végéig általában megfelelő mértékű a gyerekek mozgása és egészséges a mozgásszervrendszerük. Egyrészt azért, mert nem kell sokat ülniük, másrészt azt sokszor a földön teszik, vagy guggolnak a homokozóban, ami menet közben sok testhelyzet-változtatásra ad lehetőséget. Abban a pillanatban, ahogy bekerülnek az iskolába, ez megváltozik. Ott már széken kell ülni napi több órát, ráadásul nem akárhogy, hanem az elvárt módon. Ekkor kezdődnek a problémák.

– Első osztályos korában a kislányom otthon soha nem volt hajlandó az asztalhoz ülni, hogy ott írja meg a leckéjét. Ehelyett lefeküdt a földre féloldalasan, aztán átköltözött máshova, vagy a földön térdelt, és a füzetet az ágyra tette, azt használva íróasztalnak. Én szerettem volna, ha szabályosan az asztalnál ül, és gyakorolja a szép írást, de aztán rádöbbentem, hogy ha odakényszerítem, éppen azzal fogom elrontani – meséli az ortopédus.