Domos nagyapám sosem ismerte be, hogy színtévesztő, és hogy – ami valódi átok egy parasztembernek – éppen a pirosat meg a zöldet keveri össze. Illetve nem keverte, mert tengernyi energiával és odafigyeléssel valahogy el tudta érni, hogy csak a zöld paradicsomot szedje le, ritkán tévesztett. Mivel a paradicsomból felénk is a piros az érett, idővel anyuék nem hívták, és talán ő is ráérzett a békesség édes, sötétpiros ízére. Dolgozott eleget, kapált, gürcölt, cipekedett egész életében, senki sem rótta föl neki, ha éppen a szedéseken nem jeleskedett.